Vajon milyen egy apának belemenni abba, hogy a gyermeke otthon szülessen? Biztonságban érzi magát ebben a helyzetben? Talál magának elfoglaltságot? Tudja kontrollálni az eseményeket? Bízhat abban, hogy a gyermekének jó lesz ez így? Milyen végigkísérni a párját ezen az úton?

Egy párral beszélgettünk arról, hogy hogyan élték meg az otthonszülés-születést. Most az apa szempontjából írjuk le a történetet.

Balázs mérnök. Az otthonszülés a feleségének, Eszternek volt a vágya. A várandósság alatt mindkét lehetőségre készültek, volt egy orvosuk, és bábájuk is. A kórház Balázst megnyugtatta. Ő a felszerelt kórházi légkörben szülést biztonságosabbnak gondolta. Úgy érezte a várandósság alatt nem volt egyértelmű, hogy a végén melyik utat fogják választani, úgy érezte, mintha ezt még a felesége sem tudná biztosan eldönteni. Eszter leginkább az otthonszülésbe élte bele magát, erre vágyott saját maga és a gyerekük számára. Mindkét útra tudatosan készültek, és azt is tudták, hogy fontos, hogy fejvégű legyen a gyermek, ha otthon szeretnének szülni. Ezért elmentek Spinning babies workshopra, ahol a szülés folyamatára való felkészítés mellett arról is beszélnek, hogy mit lehet tenni, ha farosan helyezkedik el a baba, és őt meg szeretnék fordítani.

Eszter: Nekem azért is volt jó a Spinning babies, mert láttam, hogy Balázsnak mennyire bejött.

Balázs: Igen, nekem az tetszett, hogy a problémára, amire korábban az volt a mondás, hogy nem lehet semmit sem tenni, a kezünkbe adott megoldásokat. Eszközöket kaptunk, amiket megtanítottak használni.

Otthonszülésre felkészítő alkalmakon is voltak, ami Eszternek volt fontosabb. Balázs unalmasnak találta, mert úgy érezte olyan dolgokat mondtak el, amiket ők már tudtak.

Balázs: Én ezt mérnöki szemmel néztem. Én magamtól akkor mennék bele az otthonszülésbe, ha lehetne mérni, hogy hogy van a baba, hogy van bent a gyerek. Legyen róla mérőszám. Vagy meg tudom mérni, hogy jól van vagy nem, és akkor nem hiszem el.

Aztán közbeszólt az élet és a szülés ideje előtt nem sokkal kitört a Koronavírus járvány. Az orvos először negatív teszthez kötötte a felvételt (ami abban az időben még teljesen elérhetetlen volt magánúton), majd egyszer csak kéthetes önkéntes karanténba vonult. Maradt számukra az ügyeletes kórház lehetősége az otthonszülés mellett.

Eljött a szülés napja:

Balázs: Nem tudtuk, hogy hogyan fog elindulni. A magzatvizes indulás rizikós. És az jó volt, hogy aznap reggel szép lassan épült fel a születése, fájásokkal, vajúdással.

ESZ: Mikor tudtad elengedni, hogy ez nem lesz kórházi szülés?

Balázs: A szülés napján jött el az a pont, hogy elengedtem.

Reggel felvették a kapcsolatot a dúlával és a bábával, de hamar kiderült, hogy a bába épp egy másik szüléshez indul. Csak akkor tud majd hozzájuk eljönni, ha onnan visszatért. 

Balázs: Én akkor leírtam, hogy jó akkor nekünk nem lesz szülésznőnk. Nem ijedtem meg. … De aztán valami csoda folytán mégis megvártuk a bábát, délután hívott, hogy tud jönni és este 10-re itt volt.

Az egész napot ketten csinálták végig, reggel még Balázs elkezdett dolgozni is. Próbálták húzni az időt, hogy a bába visszaérjen. Aztán Eszter beült a kádba és kezdett belemerülni a vajúdásba.

Eszter: Úgy képzeltem, hogy majd lógok Balázson a fájások alatt, de nem úgy volt... Minden egyes kontrakció iszonyatos koncentráció volt, hogy úgy lazuljak bele, úgy csináljam. Eszembe jutott egy videó, ahol azt mondták, hogy ne azt várjuk, hogy mikor lesz vége a fájásnak, hanem utazzuk végig az ívét: eljön a teteje és utána a lecsengés. Ez sokat segített, a hullám elképzelése.

Balázs: Én meg közben letöltöttem egy kontrakció mérő alkalmazást. Ezzel lehetett mérni már az összehúzódásokat. Megrajzol neked egy trendet, hogy kb. hol tartasz.

Eszter: Aztán a kádban belemerültem a szülésbe. Kezdtem mély hangokat kiadni. Először tudatosan, mert azt hallottam, hogy az jó. Aztán három órára kikapcsoltam. Minden kontrakciót nagy munkával fogadtam, de az időt nem érzékeltem.

Balázs: Néha kérdeztem Esztertől valamit, de egyáltalán nem válaszolt. Én már akkor intenzíven tartottam a kapcsolatot a dúlával, vele kommunikáltam.

Eszter: Az is csak homályosan van meg, hogy Balázs teljesen magától kitalálta, hogy behozott mécseseket és kirakta a kád szélére, meg zenét tett be. Aztán mondtam, hogy most már hívja a bábát. És arra is inkább csak elmondásból emlékszem, hogy amikor megjött a bába Balázs gyorsan elfújta a mécseseket és villanyt kapcsolt, amit a bába azonnal visszacsinált.

Balázs: Akkor megvizsgálta Esztert és a babát is. Mondta, hogy minden rendben van és akkor én is megnyugodtam.

Elérkezett a kitolási szak.

Balázs: A bába többször próbált engem közelebb tolni Eszterhez, hogy hátha, ha belém kapaszkodik az segít neki. De látszódott, hogy Eszternek én nem kellek. Inkább kisegítő személyzet voltam. A bábának is mindig szüksége volt valamire.

Eszter: Igen, hosszú próbálkozás után, miután a bába többször mondta, hogy próbáljak segíteni a babának,  egyszer csak, ösztönösen föltérdeltem, és akkor ott volt a dúlám, megfogtam a kezét. Egészen furcsa hangok jöttek ki a torkomon, hörögtem és azt gondoltam, hogy most már jöjjön ki minden, mert most már ki kell jönnie. És akkor egyszerre megszületett Dani. A bába valahogy azonnal elkapta, nem tudom hogyan, mert olyan gyorsan jött, és odaadta nekem. Nagy megkönnyebbülést éreztem.

Balázs: Én azért örültem is neki.

Eszter: Csak örültél, vagy volt meghatódás is?

Balázs: Igen, az is volt... szerintem.

ESZ: Milyen volt látni Esztert szülni?

Balázs: Nem tudom… Nem volt bennem semmi félelem. Igazából Eszterre hagytam az egészet. Ő majd mondja, hogy mire van szüksége, és akkor majd próbálom abban támogatni. Azt láttam, hogy a vajúdás alatt nem volt rosszul. A kitolási szak volt inkább az, ahol kicsit féltem, hogy mi lesz. Mert addigra ott volt már a bába meg a dúla is, és mégsem akart kislisszanni a gyerek. Minthogyha valamilyen elakadás lenne, és akkor kicsit megijedtem. De azt is láttam, hogy én nem nagyon tudok segíteni. Jó emberek, jó szakemberek vannak Eszter mellett, és így rájuk bíztam.

ESZ: Még sosem láttad így Esztert, nem? Az hogy esett, hogy elszállt és nem válaszolt neked?

Balázs: Számítottam rá. Másfél hónappal előtte voltunk a szülésfelkészítőn. Ott erről részletesen beszéltek. Érzékeltem, hogy hiába mondok bármit is, nem jön vissza semmi. És akkor a dúlával beszélgettem telefonon sokat, próbáltam kettejük között hidat teremteni.

ESZ: Az egész folyamatról most visszatekintve mit gondolsz?

Balázs: Összességében úgy érzem, hogy a vége pozitív lett, nagyon pozitív. De alakulhatott volna nagyon rosszul is. Alapból a kórházat én sokkal biztonságosabbnak éreztem. Bemegyünk  a kórházba, ott vannak a szakemberek, tudjuk, hogy mi lesz a folyamat, és a végén prezentálnak egy gyereket. Míg itt meg a totális bizonytalanság van. Nekem kell összerakni a folyamatokat, nekem kell koordinálni, irányítani. Visszagondolva nagyon sok buktató lehetett volna. Hogyha valamit másképp csinálunk, akkor rosszul is alakulhattak volna a dolgok. Ha az egészet nézem, akkor nekem bizonytalan a kimenetele az otthonszülésnek.

ESZ: Eszter, neked mi volt a fontos Balázs kísérésében?

Eszter: Ami nagyon fontos volt az az, hogy a közeget biztosította. Lehet, hogy fizikailag nem támaszkodtam rá, de a megengedő háttér, amit végig éreztem nagyon sokat jelentett nekem, lehetővé tette ezt az otthonszülést.

ESZ: Balázs, most akkor milyen érzések/szavak vannak benned Dani születése kapcsán?

Balázs: Nekem egészében pozitív élmény volt, nagyon pozitív és azt mondom megérte. Én ezzel elvoltam, hogy van orvosunk, van a hivatalos út. … És akkor bejött a Covid és azt éreztem, hogy gáz lenne bemenni bármilyen kórházba. Így a végére elengedtem, és azt mondtam, hogy akkor a Jóistenre bízom meg az asszonyokra.

A kép forrása: Kelly Sikkema, unsplash.com

Csütörtök délelőtt Mamafonó (női kör anyáknak és 0-6 hónapos babáiknak) volt. Mártival tartottuk. Náluk a héten karantén miatt nincs iskola, ezért két gyereke vele jött dolgozni. Ámulattal néztem, ahogy egyensúlyozott (talán a zsonglőrködött megfelelőbb szó) a gyerekei külön töltött két órájának előkészítése és a csoportunkra való készülés között. Megteremtette a lehetőséget az online vagy telefonon vagy valahogy tanulás körülményeihez, berendezte a kisebbiknek az asztalt a füzeteivel és közben a csoportunkhoz tartozó férjjel megbeszélte, hogy a szokásos módon nem fog tudni velünk maradni. Hirtelen felmerült problémák sorát oldotta meg, majd teljes jelenléttel tudott aztán a csoportunkkal dolgozni. Lenyűgöző volt az az egyszerűség ahogy ez zajlott. Ahogy a gyerekek számára rendben volt, hogy a mama dolgozik és most nekik önállóan kell boldogulni, és ahogy Márti nagy természetességgel alakította a körülményeket, hiszen ő anya és perinatális szakember egyszerre. 

Talán egy évem volt az életemben, amikor kizárólag anya voltam és minden munkám ebből a hivatásból fakadt. Ebben az évben, egy szabaddá tett fektetés utáni estén, Mártival ültünk az Olasz Intézet kávézójában. Mint mindig beszélgettünk az életünk dolgairól, és egyszer csak mindketten megfogalmaztuk, hogy szép-szép az életünk, de olyan jó lenne a szabadon lévő energiáinkat valamilyen fontos ügy támogatására használni. Valamilyen szívügyet találni, amiben a meglévő képességeinket kamatoztathatjuk. Visszatekintve már látjuk, hogy ez lett a perinatális tanácsadás. Már akkor megéreztük, hogy vannak olyan képességeink, amik parlagon maradnak, ha az egyetlen munkánk a gyermekeinkhez és a háztartásunkhoz kapcsolódik.

A női lét egyik hivatása az anyaság, amiben kiteljesedhetünk és, ami élethosszig tartó munkánkká válhat. Rengeteg energiánkat felemészti. A gyerekek folyamatosan igénylik a figyelmünket, ha többen vannak differenciálunk, az időnket okosan kell beosztani, helyt állunk a betegségekben, és igyekszünk fenntartani az  egészségességet. Állandó igénybevétel az is, hogy figyeljük a fejlődésüket, észrevegyük, hogy mire van szükségük, megtaláljuk a megfelelő szakembereket, kifejlesszünk saját megoldásokat. Nappalainkat és éjszakáinkat, testünket és lelkünket szánjuk erre a hivatásra az első gyerekünk megfoganásától kezdve halálunkig. Ez a nagy energiabefektetés, amit önként adunk, megtérül, mivel az anyaság kapcsán sok mindent kapunk. Az ő tükrükön keresztül fejlődik az önismeretünk, az ő fejlődésüknek figyelése táplál minket, új képességekre teszünk szert vagy a meglévőket fejlesztjük magasabb szintre. Mindennapi rutinunkká válik a sok feladat egyszerre végzése (multitasking), megtanuljuk részletesen megtervezni a napjainkat, és azt is, hogy ezeket a terveket, hogy tudjuk egyik pillanatról a másikra az igényeknek és lehetőségeknek megfelelően újratervezni, és megint újratervezni. Fejlődik a kreativitásunk, a humorérzékünk, az empátiánk, a lényeglátásunk, a priorizálási képességünk, mindez rengeteg kudarc és próbálkozás nyomán, amik során igyekszünk megoldani a kisgyermekes lét mindennapi problémáit. Megtanuljuk azt is, hogy, ami most van az elmúlik: hogy türelmesek legyünk, örüljünk annak, ami éppen van, és ne ijedjünk meg, mert minden elmúlik egyszer. 

Minden hivatás terén megélhetjük ezt az adok-kapok dinamikát, ami az anyaságot is jellemzi, csak más területeken fejlesztenek minket, és másmilyen energiáinkat emésztik fel. 

Amanda Palmer zenész 39 évesen szülte az első gyerekét. A zenész karrierje nagyon fontos volt számára, ezért nehéz volt a terhesség mellett döntenie, de hallgatott az ösztöneire és elérkezettnek érezte az időt az anyaságra. Akkoriban a Patreon-on keresztül a rajongói támogatták a munkáját havi apanázzsal. Amikor kiderült számukra, hogy gyereket vár, az egyik ilyen támogató-rajongója aggódó levelet fogalmazott meg, miszerint az anyaság és az alkotó tevékenység nem összeegyeztethető. Amanda Palmer egy nyílt levéllel reagált (https://medium.com/we-are-the-media/no-i-am-not-crowdfunding-this-baby-an-open-letter-to-a-worried-fan-9ca75cb0f938 itt meg is lehet hallgatni, ahogy felolvassa: https://www.bbc.co.uk/programmes/b05y0ql3). Megírta, hogy számára is aggasztó, hogy vajon sikerül-e neki mindkét hivatást egyszerre gyakorolnia, tud-e majd ugyanúgy jelen lenni a rajongói számára, tud-e majd alkotni, amikor a testét és lelkét egy gyerek fogja lefoglalni… De az élete és a munkája eddig is egy mederben folyt, ez ettől nem fog változni, csak az élete mostantól egy gyerekkel és az anyai hivatással bővül. Számomra a levél lényege, hogy amikor számon kérjük egy zenésztől, hogy miért akar anya is lenni, vagy fordítva egy anyától, hogy miért nem dolgozik valamit, akkor a mostani világunk kifacsart logikája mentén gondolkodunk. Annak a logikának a mentén, ahol csak bizonyos „munkák“ számítanak munkának és csak bizonyos tevékenységek eredményei teljesítménynek. A kérdés számomra, hogy ki osztja ki ezeket a kategóriákat? 

Zsonglőrködés az anyaság és más hivatások összeegyeztetése, és látni kell, hogy ez mind munka, olyan munka-szövet, aminek megszövésére a nők képesek, főleg, ha a férfiak is felveszik az apasággal járó szálat. Erre a következtetésre jutottam, amikor elolvastam egy nőiséggel kapcsolatos eszmecserét a mothernature facebook csoportjában (https://m.facebook.com/groups/726433977815234/permalink/1072826003176028/). Lehet, hogy ha a mindennapi tevékenységeink a valódi, felismert női energiáinkból fakadnak, és hajlandóak vagyunk ezekkel az erőforrásainkkal törődni, megtanuljuk őket tisztelni, táplálni, akkor többféle hivatással együtt is flow-ba kerülhetünk? Úgy, mint Márti azon a csütörtök délelőttön?

kép forrása: https://nlc.hu/csalad/20180321/ket-es-fel-teljes-munkaidos-allassal-is-feler-kisgyermekes-anyanak-lenni/

Amikor a terhességem vége felé jártam emlékszem, hogy vásárolni mentünk egy nagyobb bútorüzletbe a férjemmel. Mentünk a bonyolult berendezésű áruházban, majd egyszer csak eltűnt a szemem elől. Amikor erre ráeszméltem, hogy nem látom, és nem tudom hol van, nagyon megijedtem, azonnal lefutott a szemem előtt, hogy akkor, ha eltűnik nekem miket kell majd csinálnom, kihez fordulhatok, elöntött a szorongás, szinte pánikba estem. Utólag megdöbbentem, hogy ilyen egyszerű és gyakori helyzetben ilyen szélsőségesen reagáltam...

Gyakran értetlenkedve mesélik nekünk, perinatális szakembereknek, a várandós nők, hogy milyen könnyen kerülnek szélsőséges érzelmi állapotba, akár annak ellenére is, hogy korábban ilyet még sosem tapasztaltak magukon. Vannak, akik meglepődve osztják meg velünk, hogy folyton elméláznak, riasztó gondolataik vannak vagy hogy álmaik őket is annyira megrémisztik, hogy inkább el sem mesélik senkinek – és sokszor „csak úgy” szoronganak. Aggodalmaikat tetézi a félelem, vajon a bennük növekedő baba mennyit érzékelhet ebből?  Milyen hatással vannak rá az anyai aggodalmak? Károsíthatja a babát az anyai szorongás? Vajon a várandósban lejátszódó szorongás és annak fizikai tünetei a baba szervezetében is nyomot hagynak? A stresszhormonok átmehetnek az anyából a babába? Előfordulhat, hogy a stressz következtében megjelenő fizikai tünetek miatt kevesebb vér jut a placentán keresztül a magzatba?

A fenti kérdéseket joggal teszik fel nekünk a leendő anyák. A világjárvány kapcsán kialakult helyzet fokozhatja a szorongást, az aggodalmak megsokszorozódhatnak, továbbá az ezekkel járó fizikai tünetek is felerősödhetnek. A betegségtől való félelmeket vagy az izoláció hatására kialakuló szorongásos tüneteket erősítheti, hogy kevesebb lehetőség van a szakemberekkel való találkozásra. Ezért is fontos, hogy választ adjunk a fenti kérdésekre.

Mivel a várandós állapot, másállapot, ahogy Jean Raphael Leff írja, egyúttal azt is magával hozza, hogy megváltozik viselkedésünk, érzékenyebbé válunk a testi érzetek iránt és bizonyos ősi érzelmek, primitív szorongások éledhetnek újjá bennünk. A korábban jól működő rendszerünk, ami a mindennapi tevékenységünket zavaró tényezőket kizárta a tudatunkból, felmondja a szolgálatot és utat ad a mélyebben gomolygó kérdéseinknek. Leff szerint a nőkre a várandósság időszakában mentális és lelki nyomás nehezedik, saját identitásukat muszáj felülvizsgálniuk, hiszen új szerepre készülnek. A várandósság tehát egy olyan állapot, amely lehetőséget teremt. Egyesek erre a határaik megmerevítésével reagálnak és fokozatosan kizárják ezeket az impulzusokat, mások viszont meglovagolják ezeket a hullámokat és élvezik a várandósság adta lehetőséget.

Selye János óta tudjuk, hogy a stressz elkerülhetetlenül része az életünknek, a várandósság alatt pedig a stressz és szorongás szintjének fokozott jelenlétét is normálisnak tekinthetjük. Az aggodalom, hogy a babára milyen hatással lehetnek szorongásaink, mégis jogos. Sok múlik ugyanis az arányokon. Nem mindegy, hogy a stresszhelyzet mit vált ki belőlünk, hogy hogyan reagálunk, milyenek a megküzdési mechanizmusaink. Vajon a szorongásunk állandósul-e vagy felváltják kiegyensúlyozott, boldog időszakok. A stresszt fenyegetésként éljük-e meg vagy képesek vagyunk kihívásként tekinteni rá. A fenyegetettség érzése túlzott fiziológiai stressz reakciókkal jár, egyfajta krónikus arousal állapottal, ami az általános egészségünkre is hatással van. Az ún. “magzati programozás“ (fetal programing) kutatások pedig rámutatnak arra is, hogy a méhlepényen keresztül az állapotunkat jelző hormonok és kémiai anyagok átjutnak a méhünkben fejlődő magzatunkba, befolyásolják a magzat szívfrekvenciáját, izomtónusát, így hatva az idegrendszeri és mozgásfejlődésére.

Számos ősi kultúrában ösztönös tudással, rítusokkal, szimbolikus tevékenységeken keresztül támogatták a várandósokat, akik számára a hagyományban gyökerező szokások biztonságot nyújtottak. Másállapotuk jellegzetességei nyitottá és érzékennyé tették a várandósokat ezekre a szimbolikus tartalmakra. A zulu asszonyok például az első magzatmozgás érzékelése után minden reggel kiállnak a kunyhójuk elé és 3-4 mély lélegzetvétellel elengedik az előző nap aggodalmait és az éjszaka árnyait. Ez egyfajta légzéshez kötött relaxáció, ami önmagában lassítja a szívritmust, pozitív fiziológiai változást idéz elő a testben, erősíti a testi figyelmünket, és rítus jellege miatt megtartja a lelkünket is. Ezenkívül nagyon praktikus, hiszen a szülés folyamatát elősegítő gyakorlat is egyben, amit mire eljön a szülés ideje, már jól begyakorol a terhes nő.

Nekünk saját rítusokat kell kitalálni, saját eszközt fejleszteni szorongásaink kordában tartására. Szerencsére rengeteg módszer áll a rendelkezésünkre, amik közül választhatunk. Perinatális munkánk során ajánljuk a mindfulness alapú programokat, a relaxációs gyakorlatokat, a rendszeres jógát, autogén tréninget, ezekkel a módszerekkel mederben tarthatjuk a megélt stresszeinket. 

Ez a bejegyzés Formanek Zsuzsannával való közös munkánkból született.

tovább olvashatsz:

https://mipszi.hu/cikk/200423-ez-terhesseg-nem-lesz-olyan-mint-amit-kepzeltem

https://mipszi.hu/cikk/200513-varandossag-tarsas-tamasz-hianyaban

 kép forrása: Sergiu Valenas, https://unsplash.com/photos/wSyuyeBMzDo

Négy-öt évvel ezelőtt találkoztam egy régen látott barátnőmmel. Sok- sok mondanivalónk után a végén, érezhető aggodalommal a hangjában elmesélte, hogy 9 éves lányának a mellében egy csomót találtak pár napja. Rajtam is azonnal átfutott a rémület: Úristen lehet, hogy egy kilenc éves kislánynak mellrákja van?

Most, ahogy visszagondolok erre, ijesztőnek találom, hogy serdülni készülő kislányunk mellében feszülni kezdő csomó megtapasztalásáról ez jutott eszembe/eszünkbe. Ahelyett, hogy eltöltene bennünket a büszkeség a bimbódzó női mell gondolatára. Mert a csomó dehogy a rák jele. Azt jelzi, hogy a kislány szervezetében elindult egy változás és a teste alakul, serdül, szép lassan igazi ciciket növeszt magának. Egy gyönyörű történet elején járunk.

Hoppál Bori Kebelbarátnők című könyvében, ami alaposan, szeretettel és sok-sok személyes történeten keresztül körbejárja a mell-témát, ezt írja:

Azt, hogy hogyan gondolkodunk a mellről általában, illetve mit gondolunk a saját mellünkről konkrétan, mindig is meghatározza a kultúra, amelyben élünk.

A mi 21. századi kultúránkban vajon ki mindenki alakítja a melleinkről szóló elképzeléseinket sajátmagunk, és valódi megéléseink helyett? A partnerünkön és a gyerekeinken túl a reklámszakemberek, a melltartóipar, a divatdiktátorok, a vallási vezetők, az egészségügy, a plasztikaisebész, a szex és pornómagazinok és filmek készítői, és még ki tudja kik, mind-mind befolyással vannak a melleinkhez kapcsolódó gondolatainkra, képzeteinkre és ami még ijesztőbb, a konkrét döntéseinkre is.

Azt tapasztalom, hogy ez a jelenség általános, hogy a saját női testünket sokunk nem ismeri, csak a külső szemek, elvárások mentén gondolkodunk róla. Ritkán vizsgálgatjuk, simogatjuk, szeretgetjük, figyeljük ítélet nélkül. Ritkán tapasztaljuk meg úgy, ahogy van. Tanácsolják nekünk, hogy végezzünk a melleinken önvizsgálatot, és ezt némi rettegéssel gépiesen teljesítjük. Milyen jó lenne, ha - ahogy Hoppál Bori leírja - a havonta végzett női önvizsgálat (a mellek átvizsgálása) az önszeretet és tisztelet szeánsza lenne, amikor időt szentelünk magunknak, a melleinknek, hogy megszeretgessük őket és megkérdezzük őszinte kíváncsisággal tőlük, hogy hogy vannak. Ahelyett, hogy ugyanaz a tevékenység a: „legyünk gyorsan túl rajta”, „csak nehogy valamit találjak” rettegő pillanatai legyenek.

A mellek csodálatos szervek. Máig nem tisztázott, hogy miért domborodnak. A többi emlős mellei csak a szoptatás idejére emelkednek ki. Az emberi mellek is akkor fejezik be fejlődésüket, amikor először szoptatnak, de már előtte is, és utána is domborúak. Kerekek, mint az alma, vagy körte formájúak, kicsik vagy nagyok, lógók vagy hetykék. És mindegyikükkel lehet szoptatni, és mindegyik fajtájuk lehet az öröm szerzés forrása a nők (és a férfiak) számára.

Olyan keveset tudunk a ciciről, hogy ha az interneten feltűnik az anatómiailag pontos rajza, vannak, akik felháborodnak, undorítónak találják, mintha nem valóságos, hús-vér testrésze lenne a több milliárd nőnek. Tabu és szentség, banális és pajzán egyszerre.

Amikor elkezdődik a szoptatás még több jelentésréteg rakódhat rá. Pedig ilyenkor a mellek egyszerűen tovább viszik a méhlepény szerepét a kinti világra született újszülött életében. Így a szoptatás egyik alapfunkciója a táplálás, növelés: testi, lelki szinten. Az anyatejjel nemcsak a konkrét tápanyagok kerülnek be a baba szervezetébe, hanem a kiegyensúlyozott működéséhez szükséges hormonok, a védekezését segítő antitestek és az immunrendszerét erősítő baktériumok. Ahogy a méhen belül is, a szoptatáson keresztül is értesül a baba az anya testének-lelkének állapotáról, hogy mit evett és, hogy hogy érzi magát. A táplálék szerzésen túl pedig az anyához való közelség, bőrének az illata, íze meg is nyugtatja a babát. Ugyanakkor maga a szoptatás „élmény” az anya számára is. A szoptatáshoz kapcsolódó két hormon a prolaktin és az oxitocin. A prolaktin amellett, hogy a tej termelődéséért felel, elősegíti a gondoskodó, önfeláldozó anyai viselkedés megjelenését, egyfajta nyugalmat kölcsönöz a nőnek. Az oxitocin a „szerelem hormon” pedig azon túl, hogy segít az emlőknek leadni a tejet, élvezetessé teszi a szoptatást és gördülékennyé a kapcsolódást a babához. Ez persze nem mindig ilyen rózsás, mint ahogy így leírva hangzik. Sokszor nagy küzdelem az anyáknak megtalálni a saját szoptatási stílusukat. Néha hősies kitartással védőnők, doktorok, csecsemőgondozók és szoptatási tanácsadók seregével konzultálnak, hogy megtalálják a módját annak, hogy szoptathassanak. Valamilyen ösztönük azt súgja nekik, hogy szoptatni fontos és, hogy valahogyan nekik is menni fog. Ez számomra az anyai ösztön, intuíció szépséges megnyilvánulása.

Hoppál Bori azt ajánlja minden nő számára, hogy kezdjen megismerkedni saját melleivel. Először úgy, hogy nézze meg képeken a mell anatómiai felépítését, majd, ha már megértette milyen fajta szövetek építik fel, ezt ajánlja:

„Feküdj le és helyezkedj el kényelmesen. (Melltartó ne legyen rajtad, a ruha maradhat.) Tedd a kezed a melleidre és vegyél néhány mélyebb lélegzetet úgy, hogy a kilégzésbe beleengeded tested esetleges feszültségeit. Aztán csak figyelj… és gondold azt, hogy belelélegzel a melleidbe… engedd, amint a valóságban a tüdődet, úgy képzeletben a melleidet is átjárja a friss, oxigéndús levegő… és csak figyeld, hogy mit érzel közben. Majd vedd sorra mi minden építi fel a melled, idézd fel a képeket, és ha van kedved, próbáld kitapintani a különböző struktúrákat (amiket érintéssel nem lehet, gondolataiddal járd körbe): a bordák felett húzódó mellizmot, a zsírszövetet, a mirigyek fürtszerű lebenyeit, a tejjáratokat, a szalagokat, a nyirokerek rendszerét. Érezd, hogy mindez benned és érted van. Ha olyan helyet találsz, ahol valamilyen feszültséget, fájdalmat érzel, időzz el egy kicsit az érintéseddel, vagy csak a figyelmeddel, és tudd, hogy melleid minden sejtje a tőle telhető legjobban végzi a munkáját. Lélegezz és gondolj szeretettel a melledre. Lehet, hogy sokan sokféleképpen kényeztették már őket, de talán életükben először kapják meg ezt a szerető odafigyelést tőled. Örülni szoktak neki…”

Több, mint 40 évesen én is most szembesültem vele, hogy tulajdonképpen hogyan néz ki a női mell, milyen érzések kapcsolódhatnak hozzá, hogyan lehet hozzányúlni, mi az, amivel jót teszek neki, hogyan fejlődik ki, hogyan működik. Nem csoda, hogy tudás nélkül ezelőtt pár évvel csak a világ által küldött leghangosabb információk jutottak eszembe a „csomó a mellben” szó kapcsolat hallatán…

források:

Hoppál Bori, Kebelbarátnők- Mellbeszélgetések nőkkel nőknek, 2010.

kép: Pablo Heimplatz, Cardrona Bra Fence, Cardrona, New Zealand, https://unsplash.com/photos/f3H7honxsXI 

Amikor a harmadik gyerekemet vártam és a szülésre készültem, találtam otthon egy követ. Szép, lapos, ovális formája volt és a zöld sokféle árnyalatában játszott a felülete. Korzikáról hoztam 16 éves koromban. Volt ott egy olyan tengerpart, ami messziről feketének látszott és azon a feketeségen terültek el ütemesen fehérhabként a tenger hullámai. Varázslatosan nézett ki. Amikor lementünk kiderült, hogy a fekete part valójában sötétzöld kavicsokból áll, azt árasztja el óriás hullámaival a tenger percről percre. Mire a harmadik gyerekem szülésére készültem már sok könyvet, történetet elolvastam a szülés kapcsán, és az egyik nagyon megragadt bennem. Ebben a szülés folyamatát, a tenger hullámainak munkájához hasonlították. Amikor rátaláltam a korzikai kőre, ez ugrott be, és onnantól magamnál tartottam, mint egy talizmánt. Vártam, és sokszor simogattam a kavics sima felületét, készítve magamat arra, hogy nemsokára számomra megint eljön a szülés ideje. Végül, mikor elindult a kislányom a születés útján, ezt a követ szorítottam és idéztem fel általa a tenger végtelen munkáját, a hullámok erejét, ami számomra végül meghozta őt erre a világra.

Voltak és vannak olyan emberek, kultúrák, amelyekben olyan eseményekkor, amit úgy éreznek, hogy nagy megpróbáltatás elé állítja őket, segítségül hívnak túlvilági vagy természeti erőket. Ezt nagyon gyakran képeken vagy szimbolikus tárgyakon keresztül teszik/tették. Ezeknek a tárgyaknak különleges erőt tulajdonítottak, ami felidézte vagy megtestesítette az istenek, a miénknél hatékonyabbnak és megbízhatóbbnak hitt erejét. A szülés kiemelten ilyen esemény volt az emberiség történetében. Egy-egy kultúrában megjelennek a szülésnél használt talizmánok egyéni formái. Ide tartozik a korábbi bejegyzésünkben elemzett egyiptomi szülőtégla, de találunk különféle istenasszonyok szobrait az indián kultúrától a szibériai mansikon át a keresztényekig. A vallásos lelkületben ezeknek a tárgyaknak egyértelmű volt a hasznuk. Ami érdekes, hogy több szinten hathattak ezek a talizmánok: egyrészt, mivel hittek bennük úgy érezhették, hogy az istenasszony ereje eljött hozzájuk. Másrészt a tárgyhoz kapcsolódó történetek is segíthettek azáltal, hogy a szüléshez hasonló helyzetet idéztek fel, olyat, aminek megnyugtató feloldása volt. Ami érdekes, hogy nemcsak úgy hatottak, hogy a tárgyakon keresztül eljött a szülőnőhöz az istenasszony ereje, hanem a szobrokhoz/képekhez kapcsolódó történeteken és analógiákon, hasonlatos-helyzetek felidézésén keresztül is tudtak segíteni a szülést megtapasztaló asszonyon. Amikor az egyiptomi nő, rápillantott a szülőtéglára eszébe jutott, hogy Ré minden reggel megszületik Nut combjai közül, ez ilyen egyszerű és természetes. Amikor a keresztény asszony Szűz Mária szobrát szorongatta, felidéződött benne, hogy Mária szépen megszülte Jézust. Ez bekapcsolja őket asszonyok millióinak sorába, akik már világra hozták gyermeküket. Abban a szorongató helyzetben, amikor nagyon egyedül érezzük magunkat, hiszen “az én testem dolgozik, az én gyerekem születik”, erővel tölthet el a tudat, hogy hányan megcsinálták már előttünk.

Mint már egyszer korábban írtam számomra ezek a tárgyak úgy is működnek, mint pozitív szuggesztiók. „Weitzenhoffer (1989) definíciója szerint a szuggesztió olyan kommunikáció, amely önkéntelen választ vált ki a befogadóból. A kommunikáció megjelenhet szavak formájában, ám mozdulatok, illetve a tárgyi környezet is vált ki hatást.” Az, hogy mennyire vagyunk fogékonyak a szuggesztiókra változó. Olyankor jellemző, hogy megnövekszik a szuggesztiókra való fogékonyságunk, amikor nem mindennapi, újszerű helyzetbe kerülünk, azaz nem tudunk megszokott kereteinkre támaszkodni. A várandósság és a szülés alatt természetes módon megemelkedik a szuggesztiókra való fogékonyság, az édesanya számára kiemelkedő jelentőséggel bír minden, amit körülötte tesznek vagy mondanak.

A szülésnél használt talizmánok részben az analógiás gondolkodáson keresztül és, mint pozitív szuggesztiók hatnak az anyára. Általuk érezheti, hogy a világ és a túlvilág erői a segítségére vannak, és támaszkodhat a tárgyakhoz kapcsolódó történetekre. Azt is megélheti közben, hogy része a szülést átélt asszonyok közösségének, nincs egyedül.

A visualizingbirth.org nevű honlapon Anna Hennessey gyűjti a szüléshez kapcsolható képeket, szobrokat, olyanokat, amiken keresztül pozitív szuggesztió valósulhat meg az azokat néző nők számára. Ennek nemcsak az a célja, hogy, aki hisz az ilyesmiben használhassa őket. Manapság úgy növünk fel, hogy valódi szülést nem látunk, minden belső képünk, ami a szülés témájához kapcsolódik leginkább filmekből származik. A filmek nagy többségében egyoldalúan, felszínesen ábrázolják a szülést, ezek a képek, mint negatív szuggesztiók hatnak ránk, ijesztőek és részlegességük miatt nagyban torzítják azt, hogy milyen szülni-születni. Ezt ellensúlyozandó érdemes olyan képeket nézni, amik a szülés-születés élményének egészlegességét mutatják meg, egy teljesebb képre törekednek, és az évezredek alatt felhalmozott emberi tapasztalat alapján készültek azzal a céllal, hogy segítsék a nőket akkor, amikor eljön a szülés ideje.

Számomra a tengert megjelenítő kavics elviselhetőbbé tette a testem munkáját: a tenger lenyűgöző erejét érezhettem a csontjaimban, húsomban működni. Más élménnyé tette a vajúdás nehéz pillanatait.

források:

a kép: pre-columbiai „huaco” szobrocska, Larco Museum, Lima, https://www.museolarco.org/en/

 https://mindsetpszichologia.hu/ez-egy-jo-meh-ez-egy-jo-anya-lesz-szavaink-hatasa-a-varandossag-es-szules-korul-i-resz?fbclid=IwAR1dyP1PcmXMP_Uk5DNLAmpYt630gqtpjnpT-0MBWUWvEgeceed8YBBhCw8

http://visualizingbirth.org/

Van biológiája az apává-válásnak? Nem olyan rég fedezték fel a kutatók azokat a “háttérben” zajló változásokat, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy a férfi megtalálja apai szerepét. 

Amikor a workshopjainkon ezekről a biológiai folyamatokról beszélgetünk vannak, akiknél azt érzem, hogy inkább cikinek gondolják, mint pozitívumnak. Mintha olyan üzenete lenne számukra, hogy na akkor biztos „elférfiatlanodok”: vége a férfias – mindent kipróbálok – életnek, az esti sörözéseknek, a spontán utazásoknak, a hegymászásnak és a többinek…

Milyen folyamatok zajlanak a háttérben, mi irányítja a változást a férfiban?

A tudomány talán 10-20 éve kezdett el többet foglalkozni a biológiai apává-válással vagyis azzal, hogy van-e fiziológiája ennek a folyamatnak. Az eredményeik azt mutatják, hogy van. Lee Gettler és társainak Fülöp-szigeteken végzett kutatása (2011) arról tanúskodik, hogy a férfiak tesztoszteronszintje csökken a gyermekük születése körüli időszakban. Ez a hormonális változás előhozza a bennük is rejlő gondoskodó viselkedést, és másként reagálnak a gyereksírásra, mint magas tesztoszteronszinttel rendelkező társaik, inkább van kedvük megvigasztalni az elkeseredett babákat. Anne E. Storey és társainak kutatásából (2000) az derül ki, hogy ezek a hormonális változások a várandós anyáéval párhuzamosan jönnek létre az anyával szoros közelségben élő leendő apákban. Ahogy a nő szervezete, úgy a férfié is fokozatosan készül a gyerek megszületésére. Mindennek az lehet az evolúciós célja, hogy az apa is ott maradjon az anya mellett és a fáradtságos gondoskodást igénylő ember-csecsemő felnevelésében részt vegyen. Ha a gyerekek szempontjait nézzük, abból az derül ki, hogy nagyon sok pozitív hozadéka van számukra a jó apa-kapcsolatnak már kisgyerekkortól, és különösen kamaszkorban. Az anyák számára is megerősítő a támogató apai jelenlét. Csupa-csupa haszon a családban nevelkedő gyerek számára, ha az apja szívesen megéli apaságát.

Egyre elterjedtebb társadalmi elvárás az, hogy a férfiak gondoskodó, jelenlévő apák legyenek a munkájuk mellett. Ez nehéz teher lehet a vállukon, hiszen ez egy új “jelenség”, amire még nincsenek (vagy csak keveseknek vannak) mintáik. De úgy tűnik a természet/biológia a segítségükre van.

Több kutatásból összeáll a kép: amellett, hogy már a várandósság előtt elindulnak hormonális változások, a szülés-születés után mindkét szülő agyának bizonyos részei is megváltoznak. Dr. Pilyoung Kim fejlődésneurológus azt találta (2014), hogy az agyban a gondoskodó viselkedésért felelős rész változik, de nem teljesen ugyanott férfiban és nőben. Egy másik kutatásban Ruth Feldman idegtudós azt vizsgálta, hogy milyen hormonális folyamatok vezetnek ehhez az agyi struktúrában is megjelenő változáshoz. Azt találta, hogy a gondoskodó viselkedés működésbe hozza az “oxitocin-rendszert”. Az oxitocin, közkedvelt nevén a szeretet/szerelem hormon, pedig bekapcsolja a dopamin-rendszert, ami által az a tevékenység, amihez az oxitocin termelődése kapcsolódott boldogsággal tölt el bennünket. Ilyen tevékenység például a szex is, ahol szintén megjelenik az oxitocin és a hozzákapcsolódó dopamin, aminek az a következménye, hogy a szexet újra és újra kipróbáljuk. Hasonlóan működik ez a szülői viselkedéssel is. De mi a különbség anyai és apai között? Dr. Kim azt találta, hogy másfajta gondoskodó tevékenység az, ami beindítja az oxitocin-rendszert az anyában és más az, ami az apában. Az anyánál ez akkor történik meg, amikor ő táplál, megnyugtat, addig az apa agya azokban a helyzetekben reagál így inkább, amikor a gyerekkel játszik, dobálja, csikizi, birkózik vagy kergetőzik vele. Itt megmutatkozik a biológiai programozottsága annak a sztereotípiának, hogy az anyai viselkedés inkább a biztonságos megnyugtatás szerepkörben, az apai pedig a kihívásokkal teli játékban jelenik meg.

Amikor újra és újra belemélyedek a hormonok különböző hatásaiba, működéseibe, elfog egy furcsa érzés. Egyrészt lenyűgöz, hogy a szervezetünk milyen szép rendszer mentén, milyen zseniálisan működik, másrészt mindig pucérnak érzem magam, hogy most lerántják a leplet belső működésemről, arról, amit én valahogy szívesen tartanék titokban.

Azt is gondolom, hogy valószínűleg ez sem ilyen fekete-fehér, mint ahogy a kutatások sugallják. Anyaként én is megélem a csikizés örömteliségét, és a gondoskodó-tápláló figyelem az apáknak is okozhat örömet. A gyerekek szempontjából talán az a lényeges, hogy mindkétféle gondoskodásban részesüljenek. Az egészséges kiegyensúlyozott fejlődésükhöz ugyanis szükségük van arra is, hogy megnyugtassák őket, de arra is, hogy kihívások elé állítsák és bízzanak abban, hogy a kinti világban is megállják a helyüket.

Hosszútávon pedig az apák is profitálhatnak abból, hogy elindul bennük a biológiailag is támogatott változás. Ami még a várandósság alatt olyan ijesztőnek tűnhet, talán lehetőségként is megélhető. Ahogy változik az életük, megmutathat új, eddig ismeretlen irányokat, talán másfajta tevékenységek is fontosak lesznek számukra. Az, hogy melyik apa mit kezd a benne zajló változások adta lehetőségekkel minden férfinak az egyéni útja, hormonok ide vagy oda.

források:

kép: Johan Bavman, http://www.johanbavman.se/swedish-dads/

https://www.researchgate.net/publication/51631751_Longitudinal_Evidence_that_Fatherhood_Decreases_Testosterone_in_Human_Males

https://www.nytimes.com/2020/04/15/parenting/baby/fatherhood-mens-bodies.html?fbclid=IwAR23pKOj7fH4poJplRPb1Okn0oH-aeEbm62Ud1zwYHEmwY7O8ala6Ef0Efg

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4144350/

https://www.researchgate.net/profile/Shir_Atzil/publication/230575695_Synchrony_and_Specificity_in_the_Maternal_and_the_Paternal_Brain_Relations_to_Oxytocin_and_Vasopressin/links/5ab73802a6fdcc46d3b6c0c3/Synchrony-and-Specificity-in-the-Maternal-and-the-Paternal-Brain-Relations-to-Oxytocin-and-Vasopressin.pdf

https://greatergood.berkeley.edu/images/application_uploads/Oxytocin_Parenting.pdf

https://www.childwelfare.gov/pubPDFs/fatherhood.pdf

Felvillan bennem egy emlék, az első lányom születésénél történt. A szülésznő, mikor már a babám a hasamon pihent, odaszólt hozzám: Nézd itt a méhlepény, nagyon szép! Hát, ez akkor engem egyáltalán nem érdekelt. Éppen csak rápillantottam, és rögtön visszatértem mocorgó, gyűrött újszülöttem vizsgálgatásához.  Ma már azt gondolom, hogy van mit nézni rajta! 

Az érett méhlepény lapos, korongalakú, ami a köldökzsinór eredésének oldalán fényes, selymes felszínű, 16-20 cm átmérőjű, 2-2,5 cm vastag. Németül „Mutterkuchen”-nek, vagyis „anyasüti”-nek hívják. De mennyire anyai ez a sütemény?

Valójában a spermiummal egyesült petesejtből jön létre. Osztódás után, annak külső sejtjei kapcsolódnak össze a méhfallal, megbontják a szerkezetét és szépen kiépítik ezt a sokféle funkciójú szervet.

A méhlepénynek négyféle alapszerepe van és a születés utáni lét többféle szervét helyettesíti. Az egyik a tüdő: a placenta bolyhain keresztül történik meg a magzati vér gázcseréje, távozik a széndioxid, és beszivárog az oxigén. A másik a máj, a vese és a gyomor-bélrendszer: a méhlepényen keresztül távoznak a salakanyagok a baba szervezetéből, és töltődik fel a vére mindenféle fontos tápanyaggal. A fejlődő magzat szervezetének immunizációja is a placentán keresztül kezdődik, mert a bolyhait borító hártyák átengedik az anyai szervezetben jelenlévő antitesteket is, így amilyen betegségekre az anya felnőtt immunrendszere kifejleszti a védelmet, azt a magzat is megkapja. A negyedik szerepe pedig, hogy saját maga is termel hormonokat. HCG-t, ösztrogént, progeszteront és hCL-t. Ezek a hormonok hatnak arra, hogy a méhnyálkahártyája fennmaradjon és a méh megfelelően növekedjen. Befolyással vannak arra is, hogy az anyai vérben kellő szintű tápanyag legyen elérhető a baba számára. A progeszteronnak szerepe van még abban is, hogy a méhizomzat ne húzódjon össze. Ezeken kívül ugyanezek a hormonok érik el, hogy az emlők megfelelően fejlődjenek és előkészüljenek a szoptatásra.

A placenta egy olyan gondoskodó szerv a magzat számára, ami ellátja minden jóval, megszabadítja a szükségtelen anyagoktól, kényelmes otthont alakít ki számára 9 hónapon keresztül és felvértezi az elkövetkező kinti életre, sőt a későbbi táplálást, a szoptatást is előkészíti. Finom sima felületével, lüktető melegségével talán a baba első párnájaként/játékaként is szolgál.

Erről az egyik Grimm mese gondos keresztanya figurája jut eszembe, aki tudja, hogy lassan meg fog halni, és ezért még mielőtt útra bocsátja felnevelt gyermekét, a kezébe nyomja az orsót és a varrótűt, hogy majd legyen miből megéljen akkor is, amikor ő már nincs.

A méhlepény valóban meghal, az élettartama az a 9 hónap, amíg az embrió, majd a magzat ellátását lehetővé teszi, aztán a szülés-születés harmadik szakaszában maga is megszületik, és hamarosan meghal. Sokféle kultúrában van fontos szerepe a születés körüli időszakban. Ezekben a kultúrákban érzékelik, hogy a méhlepény a gyerekhez tartozik, és tisztelettel bánnak vele. Van, ahol megeszik, van, ahol eltemetik, van, hogy elássák és fát ültetnek rá. Mostanában legtöbbször kidobják vagy előfordul, hogy lenyomatot készítenek róla. A méhlepénynek a magyar nyelvben van egy nagyon szép, kifejező másik elnevezése: a „mása”, „ikre”, vagyis a gyerek másik fele. Mire utalhatnak ezek az elnevezések? Számomra arról a rejtett tudásról tesznek tanúságot, hogy már a mikroszkópok létezése előtt is ráéreztek az emberek arra, hogy a méhlepény a gyerekhez tartozik, egy anyagból van vele. Hiszen a placenta nagyobb része ugyanabból a megtermékenyült petesejtből alakul ki, amiből az embrió. 

A mostani tudományos kutatások, amik a placentával foglalkoznak, valami hasonlót kezdenek megfogalmazni, amikor rájönnek, hogy mennyi minden kideríthető a placenta vizsgálatából, hogy megfelelő vagy kevésbé megfelelő működése utalhat az anya és a baba várandósság alatti, de akár hosszútávú egészségére. A méhlepény a magzati élet krónikása, mondják ők. Igyekeznek kideríteni belőle a megszületett gyermek jövőbeli egészségére vonatkozó jóslatokat.

Vajon hogyan jelenik meg a méhlepény lenyomata műalkotásokon? Gyakran azt láthatjuk, hogy fává alakítják, amin a törzs a köldökzsinór, a korona pedig a lepény ágas-bogas érrendszerének lenyomata. Szerintem pedig a lepény leginkább gyökérzet, ami mélyen belefúródik az anyaföldbe, hogy onnan táplálja és növelje a lombkoronában megbújó gyümölcsét, mint egy gondos, háttérbe húzódó mesebeli keresztanya.

források, itt olvashatsz tovább:

https://www.nytimes.com/2014/07/15/health/the-push-to-understand-the-placenta.html

https://www.theatlantic.com/health/archive/2013/12/the-amazing-placenta/282280/

https://www.nytimes.com/2018/12/03/health/placenta-pregnancy-health.html

https://www.youtube.com/watch?v=xdibmSCNy6c

Az egyiptomiak számára a szülés-születés szent esemény volt: olyan, amikor a szülőnő istennővé változhatott és a születés helyére istennők jöttek a segítségére.

Mindig izgalmasnak találom, amikor kiderül, hogy az ember mennyire nem változik és hogy a bölcsessége mindig másmilyen formában, de megjelenik, és könnyű hozzá kapcsolódnunk, szinte bármelyik korból. Hol ebben az izgalom? Hát a részletekben:

Ré a napisten minden reggel felkel és este lenyugszik. De nyugalma nem biztosított, egész éjjel ellenségével a kígyó (lehet más is: krokodil, esetleg sárkány) képében megjelenő Apeppel küzd, hogy aztán reggel újra megjelenhessen a horizonton, vagy más szentszövegek leírása szerint, megszülethessen Nut, az égbolt istennőjének combjai közül. A téglán megjelenő jelenetben a két oldalt felállított fák a tetejükön Hathor istennő maszkjával a horizontot jelképezik, ahol majd megszületik a napisten. A születés, mint egy napfelkelte megtörténik.

Mi kellett az ókori Egyiptomban a szülés-születéshez? Az alatt a 4000 év alatt, amíg ez a fantasztikus civilizáció fennállt valószínűleg nagyon sokféleképpen megtörtént a szülés-születés. A fellelhető forrásaink az orvosi, vallásos, asztrológiai szövegek és a képek, reliefek a templomok, sírkamrák falain. Orvosi szövegekben nem találunk leírást a szülés folyamatáról. Az indításhoz, segítéshez tartozó varázsigék, gyógykeverékek receptjeit örökítették meg ezekben. Például, a szülés könnyítésére ezt a receptet írják le: „1 (rész) északi só, 1 (rész) fehér tönke, 1 (rész) asszonynövény - kössék be vele altestét”. A szülés-születés folyamatának leírásáról az istenek életével foglalkozó szövegekben olvashatunk. Ezekben szerepel a szülőtégla is. Ennek a tárgynak valós funkciója is lehetett, arra használták, hogy az asszony erre térdelt vagy állt rá és ott szülte meg gyermekét segítőire támaszkodva, majd az újszülött gyermeket is ezekre a téglákra fektették, és végezték el rajta az óvó-védő varázsokat. 

A születés leírásokban jellemzően négy istennő jelenik meg segítőként, a négy tégla őket is szimbolizálta. Egyiptomban a szülés eseményéhez fontos volt olyan körülményeket teremteni, ahol a segítő istennők és az ártó démonokat elűző féllények megjelenhetnek. Ebben a mágikus közegben a szülőnő maga átváltozhatott Hathorrá, a tehénfejű istennővé (a szépség, a szerelem, az anyaság ősi istennője, Ré / Hórusz anyja), és az ő erejének segítségével szülhette meg gyermekét.

A körülmények megteremtéséhez hozzátartozott, hogy a szülőtéglák mellett megérkezzenek a segítők: három vagy négy nő, akik közül kettő támasztotta a szülőnőt, egy elkapta a gyermeket, egy pedig a védelmet biztosította a születés mágikus helye számára. A festett tégla egyesek szerint nem is mindig kapott fizikai funkciót. A szülőnők az ókori Egyiptomban a források tanúsága szerint gyakran használtak szülőszéket vagy guggoló pozícióban valamilyen gyékényen szülték meg gyermeküket. Ezt az alacsony szülőszéket, ami olyan, mint egy sámli, amiből kivágtak egy félkörívet, máig használják, akár még kórházakban is. Elképzelhető, hogy nem minden esetben használtak tehát szülőtéglát fizikailag, hanem inkább annak mágikus képi ereje lett a fontosabb. Erre vall az is, hogy az oldalait mindenféle féllények, védelmet szerző démonok alakjaival díszítették, akiknek a szerepe az volt, hogy az ártó szellemeket elűzzék. A szüléshez szükség volt segítőtársakra, védelemre (biztonságra) és földöntúli erőre, támogatásra. A földöntúli támogatást adták a varázseszközök, mint például a bumeráng formájú varázskés, apró szobrok, és a festett képekkel díszített szülőtégla. Mi az, amit egy ilyen szép, támogatott megszületést ábrázoló kép jelenthet egy asszony számára? A mai pszichológia talán azt a megnevezést használná, hogy pozitív szuggesztió. Egy ilyen kép ezt mondhatja a szülőnőnek, amikor vajúdás közben ránéz: „körülötted támogatóid, emberek és istenek, és te megszülöd gyermeked, ahogy a nap minden reggel felkel a maga küzdelmei után, épen és egészségesen”.

A képen egy szülőtégla képének rekonstrukciója látszik. Az eredeti szülőtégla: (birth-brick, egyiptomi nyelven meszhenet), Kr.e. 1750-1700k készült, kiégetetlen, 36 cm hosszú, Abydosban találták, 2001-ben. A Penn Museum-ban (Philadelphia, USA) őrzik. 

források / tovább olvashatsz:

https://www.penn.museum/sites/expedition/the-magical-birth-brick/

http://scielo.isciii.es/scielo.php?script=sci_arttext&pid=S0211-95362014000200003

https://www.midwiferysupplies.ca/blogs/ancient-midwifery-blog/295322-ancient-egyptian-midwifery-and-childbirth

https://www.ssbprobe.com/articles/childbirth-in-egypt

https://www.researchgate.net/publication/273763124_Ancient_Egyptian_Women's_Health_Care_in_Relation_to_Modern_Women's_Health_Care_Practices_An_Overview

http://www.demonthings.com/fierce-furry-protective-feline/   

Kóthay Katalin Anna, Gulyás András, Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban, Miskolc, 2009.

A magzat éppen születik. Elindul a neki otthont adó méhből. Vajon milyen lehet ez a pillanat? – Most, hogy erről írok elgondolkoztam, és arra jöttem rá, hogy szinte minden indulásomkor bevillan valami emlékszilánk ebből a nehézségből, ami akkor önthetett el, amikor az anyaméhet készültem elhagyni... Például, amikor elutazunk, az utolsó estén a pakolás közben rendszeresen szembesülök azzal, hogy a várva várt és tervezett utazást megkérdőjelezem: tényleg jó ötlet ez, hogy elutazunk? Nem lenne jobb mégis itthon maradni?... Mindig csodálkozom aztán magamon, hogy honnan jönnek ezek a gondolatok... – 

A magzat tehát elindul a méhből az ismeretlen felé. Ösztönösen tudja, hogy mennie kell, és bölcsen tudja azt is, hogy hogyan. Segíti, támogatja őt ezen az úton az összehúzódások ritmikus ereje. A vére továbbra is a szorosan hozzátartozó köldökzsinóron keresztül áramlik, és folyamatosan érkezik benne az oxigén és a tápanyagok, minden, ami az életéhez kell. Ez a köldökzsinór ruganyos, spirális fonata három érnek (két artéria és egy véna), amit egy zselés, vastag kötőszövet vesz körül.  Spirális elhelyezkedésük miatt a köldökzsinórban futó erek hosszabbak, mint a zsinór maga. Ezek az adottságok és a rugalmas gumiszerű kocsonyás burkolat a köldökzsinórt sokféle megterheléssel szemben ellenállóvá teszik. Ha meghúzzuk nem záródnak el benne az erek és csomózódni, megtörni sem igazán tud. Jól ki van találva. A születés során, ha előfordul, hogy ez a hármas fonatú zsinór egy-egy pillanatra összenyomódik a szűk csatornában, hamar újra átjárhatóvá válik. Olyan ez, mint, amikor úszunk s amíg a víz alatt vagyunk, nem kapunk levegőt, majd újra kiemelkedünk és ismét megtöltjük tüdőnket friss oxigénnel, hogy az újabb alámerülést kibírjuk. Szépen ritmusosan, kiszámíthatóan. A különbség csak az, hogy a magzatnak a víz a természetes közege és az oxigént a méhlepényen átszűrve az anyai szervezetből „veszi”. Majd egyszer csak megérkezik. Megszűnik a ritmikus nyomás, ami kisegítette, de az életadó vér még folyik a köldökzsinóron át. Miért ne folyna, hiszen a méhlepény még az előbb a helyén volt, épp most készül leválni. De vajon kinek a vére van a köldökzsinórban? Az anyagok cseréje a méhlepényben zajlik, itt találkozik csodálatos módon az anyának és a babának egymásétól különböző vére. A méhlepénytől a magzatig vezető köldökzsinór tehát a baba saját vérét tartalmazza, azt, amin mindenféle anyagcsere folyamatok megtörténhetnek, hiszen még sem az emésztőrendszere, sem a tüdeje nem működik önállóan. A méhlepény az a hely, ahol a magzati vér leadja a nem kívánatos anyagokat, felveszi az oxigént és minden más tápanyagot, nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy ez a mi tüdőnkben zajlik.

Mi történik a megszületéskor? A baba szervezete nagyot változik: “vízalatti lényből szárazföldivé válik”. A tüdők kitágulásával a szívben új rendszer áll fel, és a vér máshogyan kezd el áramlani, lehetővé téve a baba szervezete számára az önállósulást az anyai szervezettől. De ebben a pillanatban még mindig működik a régi rendszer is, még fennáll a kapcsolat pár pillanatig, amíg pulzál vér a köldökzsinórban. Ezekben az átmeneti percekben egy furcsa kétéltű lény az ember, ami egy kettős, kint is-bent is helyzet. Abban a pillanatban, amikor a megszületéskor a tüdő kinyílik és életében először működni kezd, az újszülött szervezete számára fontos, hogy még a köldökzsinóron át visszajöjjön az az oxigéndús vér. Olyasmi ez mint, amikor ismeretlen helyre érkezünk, és milyen jól esik még egyet haza telefonálni, hogy megérkeztünk, és megenni az otthonról hozott utolsó kolbászos szendvicset, mielőtt belevetjük magunkat az új világba. 

Valami ilyesmit enged meg az, aki érintetlenül hagyja a köldökzsinórt a születés után mindaddig, amíg még pulzál. Aztán, ha már ebből a csodálatos szervből az összes vér visszatért a baba szervezetébe, akkor vágja csak el ezt az anyát és gyerekét fizikailag összekötő kapcsot.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a késleltetett köldökzsinór ellátást ajánlja. Azt javasolja, hogy a megszületés után még minimum egy percig vagy, amíg pulzál, érintetlenül hagyják a köldökzsinórt. Ezzel szerintük megelőzhető az újszülöttkori vashiány/vérszegénység. Az utolsó szendvics, ami még a napi ellátmány része, így megtámogat minket az új életbe vezető úton…  

kép forrása: catie atkinson: waterbirth at: http://spiritysol.blogspot.com/

tovább olvashatsz:

 https://www.who.int/elena/titles/full_recommendations/cord_clamping/en/

Rengeteg cikket lehet mostanában találni a bélflórát benépesítő baktériumok széleskörű szerepéről az életünkben. A sokféle kutatás szerint az emésztésünk minőségén túl az immunrendszerünket, a hangulatunkat, a pszichés állapotunkat és az idegrendszerünk fejlődését is befolyásolja…

Ehhez kapcsolódó témában közölt cikket szeptemberben a Nature című tudományos magazin, amiben arról írnak, hogy a császárral született babák bélrendszeréből kulcsfontosságú mikrobák hiányoznak, bár ennek hosszútávú egészségügyi kockázatai nem világosak. (https://www.nature.com/articles/d41586-019-02807-x) A cikk egy angol kutatást mutat be, ami az eddigi legjobb evidenciát közli a témával kapcsolatban.

Egy ideje már szó van arról a világban, hogy a császárral született babák nem találkoznak az anya szervezetében, vaginájában természetesen élő jótékony baktériumokkal, és hogy ez hátrányos lehet a későbbi egészségük szempontjából. Ezt a témát dolgozza föl a Microbirth című film is (http://microbirth.com/).

A Nature tanulmányában 596 újszülött mikrobáit vizsgálták 4, 7 és 21 napos korukban. Ezekben a vizsgálatokban egyértelmű különbséget találtak a babák mintáiban aszerint, hogy milyen módon születtek. A császáros babákból hiányoztak a természetes bélflórát alkotó jótékony baktériumok, a kórházi flórára jellemzőeket viszont megtalálták, míg a hüvelyi úton született babáknál a természetes flóra volt jelen, és a kórházi kevésbé. A kutatást végző szakember azt mondta, hogy a különbség olyan nyilvánvaló volt, hogy a kezébe kerülő minta alapján nagy eséllyel meg tudta mondani, hogy a mintához tartozó baba milyen úton született. Hónapokkal később a különbség már nem volt ennyire nyilvánvaló, bár a vizsgálatok szerint még a 9 hónapos babák 60%-nál is hiányoztak, vagy csak nagyon alacsony számban voltak jelen az úgynevezett bakteroidok, amiket más kutatások az egészséges immunrendszerrel és gyulladás csökkentéssel hoznak összefüggésbe.

Ez a most publikált kutatás egy nagyobb projekt a Baby Biome Study része, mely során több ezer újszülöttet követnek egészen gyermekkorukig. A projekt kutatói azt ígérik, hogy a kutatás során meg tudják majd állapítani, hogy az epidemiológiai kutatásokban talált egészségügyi különbségek császáros és hüvelyi úton született babák között, visszavezethetőek-e valóban a születés módjára, és az abból következő eltérésre a gyermekek bélflórájában. Az említett epidemiológiai kutatások alapján a császárral született babák későbbi életük során nagyobb eséllyel lesznek asztmásak és hajlamosabbak az elhízásra, mint hüvelyi úton született társaik.

A Nature cikke kitér arra is, hogy a kutatás kapcsán el lehet gondolkodni azon, hogy milyen baktérium törzsekre lehetne szüksége a császárral született babáknak a jövőjük szempontjából, de egyelőre nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy melyek azok és milyen módon kerüljenek a császáros babák szervezetébe. A gyakorlatban már létező módszer, amikor az anyai hüvely flórával átitatott vattával közvetlenül bekenik az újszülött arcát, testét egyelőre nem igazolódott, sőt vannak, akik szerint kockázatos, így a módszert hivatalosan nem ajánlják.

A következményekkel kapcsolatban tehát még sok a bizonytalanság, de az adatok meggyőzően hangzanak. A kutatás nem tér ki arra, hogy a bélflóra születés utáni alakulását milyen tényezők befolyásolják, és mi lehet az oka annak, hogy 9 hónapos korukra a császáros babák 40%-nál már nem mutatható ki ez a markáns eltérés a hüvelyi úton született babák bélflórájához képest.

tovább olvashattok itt: https://www.newscientist.com/article/2172354-first-evidence-that-gut-bacteria-help-wire-young-brains/#ixzz62VWqZeEa

Nemrégen szembe jött velem egy cikk az interneten páros női portrékkal. Megnéztem, és kiderült, hogy egy litván fotográfus nő, Vaida Markeviciute projektje, aki portrékat készített nőkről szülés előtt és a gyerekük megszülése után. Próbáltam megfejteni, hogy mi a különbség a portrék között: előtte – utána. Az "utána" képeken más a megvilágítás, erre rögtön rájöttem, és még valami: szavak jutottak eszembe: szabadság, magabiztosság, erő. 

De hát mi történik? Szülni minden nő tud, ez alap, így vagyunk megteremtve. Mégis ahányan, annyiféle módon történik ez meg velünk, ugyanakkor vannak a közös, univerzális vonások is, amik mindenkire érvényesek. És tényleg hányféleképpen veszünk részt ebben a folyamatban? Vannak, akik börtönnek élik meg életüknek ezt a szakaszát, másokat pedig, - ahogy ezt a Vaida Markeviciute is megfogalmazza egy vele készült interjúban - a szülés átélése „megszabadít megrögzött ideáitól, begyöpösödött életszemléletétől és bölcs, érett nővé avat”.

Átváltozás történik. Nevezzük nevén perinatális (szülés-születés körüli) időszak mindenesetre lehetőség az átváltozásra – már nem leszel többé ugyanaz, mint aki előtte voltál: minden megváltozik. J. R. Leff, a várandósság pszichológiájával foglalkozó pszichoanalitikus szakember szerint: „az új élet teremtése a nő régi életének végét is jelzi”. (J.R. Leff: Másállapot)

Vajon tisztában vagyunk ezzel, amikor megtörténik velünk?

Losonczy Ágnes szociológus azt írta, hogy régen „átadható volt a hagyományos tudás, anyák, nagyanyák, »tudósasszonyok«, bábák révén, a gyerekvárás és a szülés idején is. Ma a tradíció nem szabályoz (ami lehet szerencse is, hiszen a régi tudás sokszor elavult és ártalmas lehet), de hiátus keletkezett a generációk között” (Losonczi Ágnes: A legnagyobb életforduló: a gyerekvárás, szülés, születés – a társadalomkutató szemével.)

Hiátus keletkezett. Ezt érezhetjük, amikor megfogan egy baba és ránk tör a szorongás, értetlenül állunk – minden megváltozott egy pillanat alatt, nem értjük a saját testünket, sem a lelkünket, máshogy kezd el viselkedni, - mi is máshogyan reagálunk, mint ahogy ezt éveken át saját magunktól megszoktuk, ahogy eddig ismertük magunkat. Próbálgathatnánk szemlélni türelmesen, kitapasztalni magunknak, hogy akkor most mi is történik velünk, de ez a mostani gyors világ kevés lehetőséget ad erre. Maradnak a „gyors” megoldások: az internet, a barátnők, chat fórumok dzsungele, amitől jó eséllyel még erősebb lesz a szorongásunk. Ráadásul a körülöttünk lévő világ is megváltozik, amint tudomást szerez állapotunkról. „Közügy” leszünk akarva-akaratlanul.

Mindez bizonytalanná tehet minket, pedig ebben az időszakban, amire leginkább szükségünk van, az a biztonság. Biztonságos környezetben tud leginkább megtörténni az az átváltozás, amire a nőnek és nem mellesleg a férfinak is szüksége van, hogy új szerepét kifejleszthesse – mint a pillangóvá alakuló hernyónak a bábra. Hiszen így van lehetősége, hogy azzá a bölcs és szabad nővé válhasson, ami az anyaságban igazán jól jön, illetve azzá a bölcs és szabad férfivé, ami az apaságban is erőt adó lesz.

Mester Dóra Djamila, szexedukátor így ír erről az időszakról: „A teherbe esés szerintem mindenképpen egy határozott, de jó irányba mozdító nyomás, hogy egy kis rendrakást végezzünk a lelkünkben, az életünkben. … Ha valamikor, ilyenkor már csak azért is érdemes átgondolni az életünket, hogy mi magunk is tisztán lássuk, hova, elsősorban milyen anyukához és apukához érkezne az a gyermek. Ez nehéz feladat. Sokan érezzük azt, hogy ehhez igazi bátorságra van szükségünk. Ezt a határt gyakran könnyebb reflektálatlanul, rutinokat követve átlépni. Az anyák tapasztalatai azonban számomra azt mutatják, hogy ez az önismeretre sarkalló pillanat mindenképpen elérkezik, csak lehet, hogy éppen később; valamikor a várandósság alatt, a szülés után, esetleg sokévnyi feszült házaséletet követően.” (Mester Dóra Djamila: Nő, anya, szerető)

A perinatális tanácsadásnak és a gyerekvárásra felkészítő kurzusoknak abban van szerepe, hogy biztonságban érezhessük magunkat: betölti a hiátust, amiről Losonczi Ágnes ír. Ez egy érzékeny terület, régen is rokoni szálak mentén adták tovább, bizalmi kapcsolatokon keresztül, ezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy személyes kapcsolatban adhassuk tovább ezt a tudást, amiben ötvöződnek a hagyományok és a legmodernebb mai kutatások eredményei.

Hallottátok már azt a szlogent apákkal kapcsolatban, hogy "pelenkázz, tovább élsz"? Egy 2008-as magyar kutatás szerint a családban élés és a jó apa-gyerek kapcsolat védőfaktor a férfiak számára, ez számos egészségügyi mutató tekintetében igaz, pl. kihat a férfi várható élettartamára. (Ha egy férfinak nem születik gyermeke vagy rossz vele a kapcsolata az statisztikailag négyszeresére növeli annak a kockázatát, hogy idő előtt elhalálozik.) (Kopp és Skrabski, 2008.) 

Az apaságról mostanában sokkal több cikk/könyv jelenik meg (pl. Szél Dávid: Apapara, apaság blogok, klubok), mint 10-15 évvel ezelőtt, de még mindig kevés olyan információnk van, ami kifejti, hogy hogyan, milyen módon fontos az apák jelenléte, és milyen viszonyban van a sokkal részletesebben ismert anya-gyerek kapcsolattal. Vajon ez az egész hogyan tud megvalósulni, mik azok a tényezők, amik segítik, mik azok, amik nehezítik a harmonikus apaságot, erről sokkal kevesebbet tudunk, hallunk.

Fontos tudni, hogy az apaság nem egy állapot, amit elnyerünk, hanem egy folyamat, ami során a férfi apává válik és ebben a szerepében is változik. Ebben a folyamatban két alapvető találkozás vezet el az apasághoz: az első egy nővel, a második pedig a gyerekkel való találkozás. (Lorentzen, 2014, id. Andrek, 2017) 

Mostanában megfigyeltem, hogy ha ülök egy kávézó ablakában (jó, mostanában nem ülök…) és nézem az utcán sétálókat milyen sok apát látok, akik így vagy úgy, hordozóban vagy babakocsiban, kezén fogva vagy biciklin viszik a gyereküket. Játszótereken is meg lehet figyelni, hogy míg régebben alig-alig tűntek fel, manapság már a jelenlévő kisgyerekes szülők fele apa. Azt hiszem ehhez a jelenséghez, hogy az apák is megjelentek a gyereknevelés terepén talán már hozzá is szoktunk, pedig 20 éve még alig-alig volt jellemző.

Megjelent a bevonódó apa, aki a kenyérkeresés mellett igényli azt is, hogy a gyerekei életében részt vegyen, hogy jelen legyen a meghatározó pillanatokban. Szeretne tudni arról, hogy milyen külön órákra járnak a gyerekei, kik tanítják őket, hogy ha kell, tudja honnan vegye elő a megfelelő ruházatot számukra. Van igény arra a férfiakban, hogy ez a felnőttkori szerepük ne csak abból álljon, hogy az apa dolgozik, kocsit hajt, esetleg megtanítja a gyerekét biciklizni, a többi az anya dolga.

Vajon hogyan tud ez az igény beteljesedni? Honnan indul ez a lehetőség, hogy ez a férfiakban lévő vágy kezd megvalósulni, és már lehetnek bevonódó apák?

Talán pont a szüléssel kezdődött? Azzal, hogy az apák is bemehettek, és átélhették azokat a pillanatokat, amikor gyermekeik megszülettek? 

Amikor elkezdtünk workshopokat tartani volt egy olyan érzésünk, hogy majd úgyis csak nők fognak jönni, pedig erős volt bennünk a szándék és vágy arra, hogy az apákat is megszólítsuk. Meglepődve tapasztaltuk, hogy majdnem minden workshopunkra férfiak is jöttek. Úgy látjuk, hogy nagy igény van bennük arra, hogy megismerjék ezt az időszakot, meg tudják mi történik szerelmükben és megdöbbennek, hogy bennük is mennyi minden zajlik ilyenkor. És nagyon kíváncsiak a szülés-születésre. 

Egy oxfordi statisztika szerint ma az apák 90% él a lehetőséggel, és jelen van gyermeke születésénél. (magyar statisztika nem elérhető)

Az apás szülésre sokan már rutinból készülnek, mintha az nem egy lehetőség lenne. Én is így készültem rá, pedig egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy a férjemnek ez jó lesz, hogy én magam szeretném-e igazán. Aztán teljesen természetesen éltem át, hogy ő is jelen van, és belefeledkeztem a támogatásába. Később, amikor először olvastam arról, hogy egy apa számára milyen meghatározó élmény ott lenni gyermeke születésénél, és, hogy mennyire máshogy tud kapcsolódni ahhoz a gyerekéhez, akit látott, érezte az illatát, hallotta a hangját és részt vett abban a pillanatban, amikor megszületett, már értelmessé is vált ez az “új” szokás. 

De vajon ez egy kötelezően pozitív élmény az apa számára?

Ez egy komplex dolog… Ahhoz, hogy nagy eséllyel pozitív élmény legyen a szülés az apa számára nem mindegy hogyan van jelen ezen a meghatározó eseményen. Fontos, hogy felkészült legyen, ismerje meg, tudja, hogy mit jelent szülni és megszületni. Lényeges, hogy a párok beszéljenek őszintén egymással arról, hogy ki mit szeretne a szüléskor és az apa saját, önálló döntése legyen a jelenléte. Ha a részvétel pusztán az anyának való megfelelés, kényszer, az nehezítheti a maradéktalanul pozitiv megélést. Azt figyelték meg a kutatók, hogy a harmadik fontos szempont az apa aktív jelenléte. Ez azt jelenti, hogy a szülés során érezze, hogy részt tud venni a folyamatban, legyen róla tudása, hogy mik a lehetőségei, mikor mire van az anyának szüksége, milyen támogató mondatok hatnak jól, mikor és hol érdemes masszírozza, mi az, ami a szülés-születés folyamatát segíti és mi az, ami nehezíti. 

Emiatt gondoljuk azt, hogy fontos, hogy az apák is rálássanak az egész folyamatra, hogy nagyobb eséllyel teljesüljenek azok a pozitív hatások, amiket az apás szülés kapcsán már sokféle cikkben és kutatásban leírtak. 

Valahol itt kezdődik az apa-gyerek kapcsolat, és már itt sem mindegy, hogy hogyan zajlik ez az első találkozás a gyerekekkel. 

Jövő héten arról írunk, hogy milyen fontos az anyák hozzáállása abban, hogy az apák bevonódhassanak, kiteljesedhessenek apaként.

A kép forrása: Johan Bavman: johanbavman.se/sweedish-dads/

Felhasznált irodalom:

Andrek Andrea, Apa születik, in: A párkapcsolattól a gyermekágyig, szerk.: Sz. Makó,H., Veszprémi B., Pécs, 2017.

Kopp M., Skrabski Á., Nők és férfiak egészségi állapota Magyarországon. 2008. http://www.tarsadalomkutatas.hu/kkk.php?TPUBL-A-882/publikaciok/tpubl_a_882.pdf

Milyen érdekes, hogy a foganás után elinduló fiziológiai folyamatok minden nőben hasonlóan zajlanak le. De a megélt várandósság annyiféle, ahány anya, ahány növekvő magzat.

Tavasz van. Az átváltozásoknak, az újjászületésnek az időszaka. A szemünk előtt zajlik ahogy a mozdulatlan ág elkezdi kibontani hamvas zöld leveleit, ahogy az elültett magokból kisarjadnak a zöld csírák és még sokáig az első levelek szélén ott marad a maghéj, vagy az a nagyon vékony, áttetsző hártya, ami a magban a belső élettel teli anyagot védi. Finom felületek, anyagok és a robbanó erő, ahogy megjelenik az élet. 

A tavaszhoz kapcsolódó másik kép, a bebábozódás, ahogy a bábban, titokban, elrejtetten eltöltött idő után kibomlanak az első pillangók és megtelik velük a levegő.

A várandósság átváltozás. Hasonlít a bebábozódás időszakára. Lezajlik egy testi átalakulás. A foganással elinduló folyamatok mind testben mind lélekben finoman hangolnak, előkészítenek az új élet érkezésére és erőteljesen figyelmeztetnek rá, hogy foglalkozzunk a ténnyel: új élet érkezik. Bebábozódunk. Sok nő számol be arról, hogy nem csak teste, hanem viselkedése, hangulatai is megváltoznak: időnként olyanná változik, akit eddig nem ismert. Ez megint lehet egyszerre ijesztő és érdekes, felfedezni való. Az egész időszak azért is hasonlít a bebábozódásra, mert rávezet a befele figyelésre. Eleinte főleg azzal vagyunk elfoglalva, hogy ez az új állapotunk/másállapotunk mit jelent nekünk, hogyan tudjuk elfogadni. Aztán elkezdünk figyelni a bent formálódó emberre, az ő mozdulataira, eltelünk a róla való álmodozással. Az utolsó időben arra figyelünk, hogy hogyan búcsúzzunk tőle és ettől az egész állapottól, amire vágytunk is, meg utáltuk is; elviseltük és élveztük is; féltünk benne és kihívásnak éltük meg; szerettük volna elrejteni és büszkék voltunk rá; gyönyörűnek éreztük magunkat benne és nem bírtunk a tükörbe nézni. 

Az ambivalencia, az egyik meghatározó jelensége ennek az időszaknak. Már szinte rögtön megjelenik, amint megtörténik a foganás. Ha várt babáról van szó, akkor is gyakran az első öröm után, eláraszthat minket az aggodalom, a bizonytalanság érzése. Benne van az öröm, hogy képesek voltunk foganni, hogy egy élet indul a testünkben, de ugyanez olyan ijesztő is egyben. Örülhetünk annak, hogy akkor most már majd az anyasággal is foglalkozhatunk a munkánkon túl és ijesztő is, hogy akkor mi lesz a megszokott életünkkel. Boldogíthat, hogy párkapcsolatunk kiteljesedik egy közös gyermekben, de rémiszthet, hogy mi lesz a szerelmünkkel, ha “közénk furakodik” ez a harmadik személy.

Számunkra érdekes gondolatot fogalmazott meg az egyik tanárunk. Azt mondta, hogy szerinte a felnőttség fokmérője az ambivalencia tűrésének képessége. 

A várandósság időszakának egyik alapkérdése a felnőtté válásunk. A várandósság tényével belépünk az asszonyi státuszba. Anyánk gyermekéből gyermekünk anyjává változunk. A várandósság így magában rejti függetlenedésünk következő lépcsőfokát. Egyszerre függetlenedünk szüleinktől és kerülünk egy függő kapcsolatba saját gyermekünkkel.

Mindehhez a várandósság alatt jellegzetes élményünk, - és ez a bebábozódással függ össze - hogy gondoskodjanak rólunk. Gondoskodjanak testileg és lelkileg. És a lelki gondoskodásra való vágy már inkább kötődik az új státuszunkhoz.

Szakemberként gyakran tapasztaljuk, hogy ebben az időszakban fontos és jól esik olyanoktól információhoz jutni, olyanokkal beszélni a bennünk zajló változásokról, kérdésekről, aggodalmakról, örömökről, felfedezésekről, akik tapasztaltak és akikben bizalmunk van. 

A fenti szövegben megjelennek Jean-Raphael Leff, Andrek Andrea, Molnár Judit Eszter és Pohárnok Melinda gondolatai a várandósság kapcsán.