Négy-öt évvel ezelőtt találkoztam egy régen látott barátnőmmel. Sok- sok mondanivalónk után a végén, érezhető aggodalommal a hangjában elmesélte, hogy 9 éves lányának a mellében egy csomót találtak pár napja. Rajtam is azonnal átfutott a rémület: Úristen lehet, hogy egy kilenc éves kislánynak mellrákja van?

Most, ahogy visszagondolok erre, ijesztőnek találom, hogy serdülni készülő kislányunk mellében feszülni kezdő csomó megtapasztalásáról ez jutott eszembe/eszünkbe. Ahelyett, hogy eltöltene bennünket a büszkeség a bimbódzó női mell gondolatára. Mert a csomó dehogy a rák jele. Azt jelzi, hogy a kislány szervezetében elindult egy változás és a teste alakul, serdül, szép lassan igazi ciciket növeszt magának. Egy gyönyörű történet elején járunk.

Hoppál Bori Kebelbarátnők című könyvében, ami alaposan, szeretettel és sok-sok személyes történeten keresztül körbejárja a mell-témát, ezt írja:

Azt, hogy hogyan gondolkodunk a mellről általában, illetve mit gondolunk a saját mellünkről konkrétan, mindig is meghatározza a kultúra, amelyben élünk.

A mi 21. századi kultúránkban vajon ki mindenki alakítja a melleinkről szóló elképzeléseinket sajátmagunk, és valódi megéléseink helyett? A partnerünkön és a gyerekeinken túl a reklámszakemberek, a melltartóipar, a divatdiktátorok, a vallási vezetők, az egészségügy, a plasztikaisebész, a szex és pornómagazinok és filmek készítői, és még ki tudja kik, mind-mind befolyással vannak a melleinkhez kapcsolódó gondolatainkra, képzeteinkre és ami még ijesztőbb, a konkrét döntéseinkre is.

Azt tapasztalom, hogy ez a jelenség általános, hogy a saját női testünket sokunk nem ismeri, csak a külső szemek, elvárások mentén gondolkodunk róla. Ritkán vizsgálgatjuk, simogatjuk, szeretgetjük, figyeljük ítélet nélkül. Ritkán tapasztaljuk meg úgy, ahogy van. Tanácsolják nekünk, hogy végezzünk a melleinken önvizsgálatot, és ezt némi rettegéssel gépiesen teljesítjük. Milyen jó lenne, ha - ahogy Hoppál Bori leírja - a havonta végzett női önvizsgálat (a mellek átvizsgálása) az önszeretet és tisztelet szeánsza lenne, amikor időt szentelünk magunknak, a melleinknek, hogy megszeretgessük őket és megkérdezzük őszinte kíváncsisággal tőlük, hogy hogy vannak. Ahelyett, hogy ugyanaz a tevékenység a: „legyünk gyorsan túl rajta”, „csak nehogy valamit találjak” rettegő pillanatai legyenek.

A mellek csodálatos szervek. Máig nem tisztázott, hogy miért domborodnak. A többi emlős mellei csak a szoptatás idejére emelkednek ki. Az emberi mellek is akkor fejezik be fejlődésüket, amikor először szoptatnak, de már előtte is, és utána is domborúak. Kerekek, mint az alma, vagy körte formájúak, kicsik vagy nagyok, lógók vagy hetykék. És mindegyikükkel lehet szoptatni, és mindegyik fajtájuk lehet az öröm szerzés forrása a nők (és a férfiak) számára.

Olyan keveset tudunk a ciciről, hogy ha az interneten feltűnik az anatómiailag pontos rajza, vannak, akik felháborodnak, undorítónak találják, mintha nem valóságos, hús-vér testrésze lenne a több milliárd nőnek. Tabu és szentség, banális és pajzán egyszerre.

Amikor elkezdődik a szoptatás még több jelentésréteg rakódhat rá. Pedig ilyenkor a mellek egyszerűen tovább viszik a méhlepény szerepét a kinti világra született újszülött életében. Így a szoptatás egyik alapfunkciója a táplálás, növelés: testi, lelki szinten. Az anyatejjel nemcsak a konkrét tápanyagok kerülnek be a baba szervezetébe, hanem a kiegyensúlyozott működéséhez szükséges hormonok, a védekezését segítő antitestek és az immunrendszerét erősítő baktériumok. Ahogy a méhen belül is, a szoptatáson keresztül is értesül a baba az anya testének-lelkének állapotáról, hogy mit evett és, hogy hogy érzi magát. A táplálék szerzésen túl pedig az anyához való közelség, bőrének az illata, íze meg is nyugtatja a babát. Ugyanakkor maga a szoptatás „élmény” az anya számára is. A szoptatáshoz kapcsolódó két hormon a prolaktin és az oxitocin. A prolaktin amellett, hogy a tej termelődéséért felel, elősegíti a gondoskodó, önfeláldozó anyai viselkedés megjelenését, egyfajta nyugalmat kölcsönöz a nőnek. Az oxitocin a „szerelem hormon” pedig azon túl, hogy segít az emlőknek leadni a tejet, élvezetessé teszi a szoptatást és gördülékennyé a kapcsolódást a babához. Ez persze nem mindig ilyen rózsás, mint ahogy így leírva hangzik. Sokszor nagy küzdelem az anyáknak megtalálni a saját szoptatási stílusukat. Néha hősies kitartással védőnők, doktorok, csecsemőgondozók és szoptatási tanácsadók seregével konzultálnak, hogy megtalálják a módját annak, hogy szoptathassanak. Valamilyen ösztönük azt súgja nekik, hogy szoptatni fontos és, hogy valahogyan nekik is menni fog. Ez számomra az anyai ösztön, intuíció szépséges megnyilvánulása.

Hoppál Bori azt ajánlja minden nő számára, hogy kezdjen megismerkedni saját melleivel. Először úgy, hogy nézze meg képeken a mell anatómiai felépítését, majd, ha már megértette milyen fajta szövetek építik fel, ezt ajánlja:

„Feküdj le és helyezkedj el kényelmesen. (Melltartó ne legyen rajtad, a ruha maradhat.) Tedd a kezed a melleidre és vegyél néhány mélyebb lélegzetet úgy, hogy a kilégzésbe beleengeded tested esetleges feszültségeit. Aztán csak figyelj… és gondold azt, hogy belelélegzel a melleidbe… engedd, amint a valóságban a tüdődet, úgy képzeletben a melleidet is átjárja a friss, oxigéndús levegő… és csak figyeld, hogy mit érzel közben. Majd vedd sorra mi minden építi fel a melled, idézd fel a képeket, és ha van kedved, próbáld kitapintani a különböző struktúrákat (amiket érintéssel nem lehet, gondolataiddal járd körbe): a bordák felett húzódó mellizmot, a zsírszövetet, a mirigyek fürtszerű lebenyeit, a tejjáratokat, a szalagokat, a nyirokerek rendszerét. Érezd, hogy mindez benned és érted van. Ha olyan helyet találsz, ahol valamilyen feszültséget, fájdalmat érzel, időzz el egy kicsit az érintéseddel, vagy csak a figyelmeddel, és tudd, hogy melleid minden sejtje a tőle telhető legjobban végzi a munkáját. Lélegezz és gondolj szeretettel a melledre. Lehet, hogy sokan sokféleképpen kényeztették már őket, de talán életükben először kapják meg ezt a szerető odafigyelést tőled. Örülni szoktak neki…”

Több, mint 40 évesen én is most szembesültem vele, hogy tulajdonképpen hogyan néz ki a női mell, milyen érzések kapcsolódhatnak hozzá, hogyan lehet hozzányúlni, mi az, amivel jót teszek neki, hogyan fejlődik ki, hogyan működik. Nem csoda, hogy tudás nélkül ezelőtt pár évvel csak a világ által küldött leghangosabb információk jutottak eszembe a „csomó a mellben” szó kapcsolat hallatán…

források:

Hoppál Bori, Kebelbarátnők- Mellbeszélgetések nőkkel nőknek, 2010.

kép: Pablo Heimplatz, Cardrona Bra Fence, Cardrona, New Zealand, https://unsplash.com/photos/f3H7honxsXI