Van biológiája az apává-válásnak? Nem olyan rég fedezték fel a kutatók azokat a “háttérben” zajló változásokat, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy a férfi megtalálja apai szerepét.
Amikor a workshopjainkon ezekről a biológiai folyamatokról beszélgetünk vannak, akiknél azt érzem, hogy inkább cikinek gondolják, mint pozitívumnak. Mintha olyan üzenete lenne számukra, hogy na akkor biztos „elférfiatlanodok”: vége a férfias – mindent kipróbálok – életnek, az esti sörözéseknek, a spontán utazásoknak, a hegymászásnak és a többinek…
Milyen folyamatok zajlanak a háttérben, mi irányítja a változást a férfiban?
A tudomány talán 10-20 éve kezdett el többet foglalkozni a biológiai apává-válással vagyis azzal, hogy van-e fiziológiája ennek a folyamatnak. Az eredményeik azt mutatják, hogy van. Lee Gettler és társainak Fülöp-szigeteken végzett kutatása (2011) arról tanúskodik, hogy a férfiak tesztoszteronszintje csökken a gyermekük születése körüli időszakban. Ez a hormonális változás előhozza a bennük is rejlő gondoskodó viselkedést, és másként reagálnak a gyereksírásra, mint magas tesztoszteronszinttel rendelkező társaik, inkább van kedvük megvigasztalni az elkeseredett babákat. Anne E. Storey és társainak kutatásából (2000) az derül ki, hogy ezek a hormonális változások a várandós anyáéval párhuzamosan jönnek létre az anyával szoros közelségben élő leendő apákban. Ahogy a nő szervezete, úgy a férfié is fokozatosan készül a gyerek megszületésére. Mindennek az lehet az evolúciós célja, hogy az apa is ott maradjon az anya mellett és a fáradtságos gondoskodást igénylő ember-csecsemő felnevelésében részt vegyen. Ha a gyerekek szempontjait nézzük, abból az derül ki, hogy nagyon sok pozitív hozadéka van számukra a jó apa-kapcsolatnak már kisgyerekkortól, és különösen kamaszkorban. Az anyák számára is megerősítő a támogató apai jelenlét. Csupa-csupa haszon a családban nevelkedő gyerek számára, ha az apja szívesen megéli apaságát.
Egyre elterjedtebb társadalmi elvárás az, hogy a férfiak gondoskodó, jelenlévő apák legyenek a munkájuk mellett. Ez nehéz teher lehet a vállukon, hiszen ez egy új “jelenség”, amire még nincsenek (vagy csak keveseknek vannak) mintáik. De úgy tűnik a természet/biológia a segítségükre van.
Több kutatásból összeáll a kép: amellett, hogy már a várandósság előtt elindulnak hormonális változások, a szülés-születés után mindkét szülő agyának bizonyos részei is megváltoznak. Dr. Pilyoung Kim fejlődésneurológus azt találta (2014), hogy az agyban a gondoskodó viselkedésért felelős rész változik, de nem teljesen ugyanott férfiban és nőben. Egy másik kutatásban Ruth Feldman idegtudós azt vizsgálta, hogy milyen hormonális folyamatok vezetnek ehhez az agyi struktúrában is megjelenő változáshoz. Azt találta, hogy a gondoskodó viselkedés működésbe hozza az “oxitocin-rendszert”. Az oxitocin, közkedvelt nevén a szeretet/szerelem hormon, pedig bekapcsolja a dopamin-rendszert, ami által az a tevékenység, amihez az oxitocin termelődése kapcsolódott boldogsággal tölt el bennünket. Ilyen tevékenység például a szex is, ahol szintén megjelenik az oxitocin és a hozzákapcsolódó dopamin, aminek az a következménye, hogy a szexet újra és újra kipróbáljuk. Hasonlóan működik ez a szülői viselkedéssel is. De mi a különbség anyai és apai között? Dr. Kim azt találta, hogy másfajta gondoskodó tevékenység az, ami beindítja az oxitocin-rendszert az anyában és más az, ami az apában. Az anyánál ez akkor történik meg, amikor ő táplál, megnyugtat, addig az apa agya azokban a helyzetekben reagál így inkább, amikor a gyerekkel játszik, dobálja, csikizi, birkózik vagy kergetőzik vele. Itt megmutatkozik a biológiai programozottsága annak a sztereotípiának, hogy az anyai viselkedés inkább a biztonságos megnyugtatás szerepkörben, az apai pedig a kihívásokkal teli játékban jelenik meg.
Amikor újra és újra belemélyedek a hormonok különböző hatásaiba, működéseibe, elfog egy furcsa érzés. Egyrészt lenyűgöz, hogy a szervezetünk milyen szép rendszer mentén, milyen zseniálisan működik, másrészt mindig pucérnak érzem magam, hogy most lerántják a leplet belső működésemről, arról, amit én valahogy szívesen tartanék titokban.
Azt is gondolom, hogy valószínűleg ez sem ilyen fekete-fehér, mint ahogy a kutatások sugallják. Anyaként én is megélem a csikizés örömteliségét, és a gondoskodó-tápláló figyelem az apáknak is okozhat örömet. A gyerekek szempontjából talán az a lényeges, hogy mindkétféle gondoskodásban részesüljenek. Az egészséges kiegyensúlyozott fejlődésükhöz ugyanis szükségük van arra is, hogy megnyugtassák őket, de arra is, hogy kihívások elé állítsák és bízzanak abban, hogy a kinti világban is megállják a helyüket.
Hosszútávon pedig az apák is profitálhatnak abból, hogy elindul bennük a biológiailag is támogatott változás. Ami még a várandósság alatt olyan ijesztőnek tűnhet, talán lehetőségként is megélhető. Ahogy változik az életük, megmutathat új, eddig ismeretlen irányokat, talán másfajta tevékenységek is fontosak lesznek számukra. Az, hogy melyik apa mit kezd a benne zajló változások adta lehetőségekkel minden férfinak az egyéni útja, hormonok ide vagy oda.
források:
kép: Johan Bavman, http://www.johanbavman.se/swedish-dads/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4144350/
https://greatergood.berkeley.edu/images/application_uploads/Oxytocin_Parenting.pdf
