Vajon milyen egy apának belemenni abba, hogy a gyermeke otthon szülessen? Biztonságban érzi magát ebben a helyzetben? Talál magának elfoglaltságot? Tudja kontrollálni az eseményeket? Bízhat abban, hogy a gyermekének jó lesz ez így? Milyen végigkísérni a párját ezen az úton?

Egy párral beszélgettünk arról, hogy hogyan élték meg az otthonszülés-születést. Most az apa szempontjából írjuk le a történetet.

Balázs mérnök. Az otthonszülés a feleségének, Eszternek volt a vágya. A várandósság alatt mindkét lehetőségre készültek, volt egy orvosuk, és bábájuk is. A kórház Balázst megnyugtatta. Ő a felszerelt kórházi légkörben szülést biztonságosabbnak gondolta. Úgy érezte a várandósság alatt nem volt egyértelmű, hogy a végén melyik utat fogják választani, úgy érezte, mintha ezt még a felesége sem tudná biztosan eldönteni. Eszter leginkább az otthonszülésbe élte bele magát, erre vágyott saját maga és a gyerekük számára. Mindkét útra tudatosan készültek, és azt is tudták, hogy fontos, hogy fejvégű legyen a gyermek, ha otthon szeretnének szülni. Ezért elmentek Spinning babies workshopra, ahol a szülés folyamatára való felkészítés mellett arról is beszélnek, hogy mit lehet tenni, ha farosan helyezkedik el a baba, és őt meg szeretnék fordítani.

Eszter: Nekem azért is volt jó a Spinning babies, mert láttam, hogy Balázsnak mennyire bejött.

Balázs: Igen, nekem az tetszett, hogy a problémára, amire korábban az volt a mondás, hogy nem lehet semmit sem tenni, a kezünkbe adott megoldásokat. Eszközöket kaptunk, amiket megtanítottak használni.

Otthonszülésre felkészítő alkalmakon is voltak, ami Eszternek volt fontosabb. Balázs unalmasnak találta, mert úgy érezte olyan dolgokat mondtak el, amiket ők már tudtak.

Balázs: Én ezt mérnöki szemmel néztem. Én magamtól akkor mennék bele az otthonszülésbe, ha lehetne mérni, hogy hogy van a baba, hogy van bent a gyerek. Legyen róla mérőszám. Vagy meg tudom mérni, hogy jól van vagy nem, és akkor nem hiszem el.

Aztán közbeszólt az élet és a szülés ideje előtt nem sokkal kitört a Koronavírus járvány. Az orvos először negatív teszthez kötötte a felvételt (ami abban az időben még teljesen elérhetetlen volt magánúton), majd egyszer csak kéthetes önkéntes karanténba vonult. Maradt számukra az ügyeletes kórház lehetősége az otthonszülés mellett.

Eljött a szülés napja:

Balázs: Nem tudtuk, hogy hogyan fog elindulni. A magzatvizes indulás rizikós. És az jó volt, hogy aznap reggel szép lassan épült fel a születése, fájásokkal, vajúdással.

ESZ: Mikor tudtad elengedni, hogy ez nem lesz kórházi szülés?

Balázs: A szülés napján jött el az a pont, hogy elengedtem.

Reggel felvették a kapcsolatot a dúlával és a bábával, de hamar kiderült, hogy a bába épp egy másik szüléshez indul. Csak akkor tud majd hozzájuk eljönni, ha onnan visszatért. 

Balázs: Én akkor leírtam, hogy jó akkor nekünk nem lesz szülésznőnk. Nem ijedtem meg. … De aztán valami csoda folytán mégis megvártuk a bábát, délután hívott, hogy tud jönni és este 10-re itt volt.

Az egész napot ketten csinálták végig, reggel még Balázs elkezdett dolgozni is. Próbálták húzni az időt, hogy a bába visszaérjen. Aztán Eszter beült a kádba és kezdett belemerülni a vajúdásba.

Eszter: Úgy képzeltem, hogy majd lógok Balázson a fájások alatt, de nem úgy volt... Minden egyes kontrakció iszonyatos koncentráció volt, hogy úgy lazuljak bele, úgy csináljam. Eszembe jutott egy videó, ahol azt mondták, hogy ne azt várjuk, hogy mikor lesz vége a fájásnak, hanem utazzuk végig az ívét: eljön a teteje és utána a lecsengés. Ez sokat segített, a hullám elképzelése.

Balázs: Én meg közben letöltöttem egy kontrakció mérő alkalmazást. Ezzel lehetett mérni már az összehúzódásokat. Megrajzol neked egy trendet, hogy kb. hol tartasz.

Eszter: Aztán a kádban belemerültem a szülésbe. Kezdtem mély hangokat kiadni. Először tudatosan, mert azt hallottam, hogy az jó. Aztán három órára kikapcsoltam. Minden kontrakciót nagy munkával fogadtam, de az időt nem érzékeltem.

Balázs: Néha kérdeztem Esztertől valamit, de egyáltalán nem válaszolt. Én már akkor intenzíven tartottam a kapcsolatot a dúlával, vele kommunikáltam.

Eszter: Az is csak homályosan van meg, hogy Balázs teljesen magától kitalálta, hogy behozott mécseseket és kirakta a kád szélére, meg zenét tett be. Aztán mondtam, hogy most már hívja a bábát. És arra is inkább csak elmondásból emlékszem, hogy amikor megjött a bába Balázs gyorsan elfújta a mécseseket és villanyt kapcsolt, amit a bába azonnal visszacsinált.

Balázs: Akkor megvizsgálta Esztert és a babát is. Mondta, hogy minden rendben van és akkor én is megnyugodtam.

Elérkezett a kitolási szak.

Balázs: A bába többször próbált engem közelebb tolni Eszterhez, hogy hátha, ha belém kapaszkodik az segít neki. De látszódott, hogy Eszternek én nem kellek. Inkább kisegítő személyzet voltam. A bábának is mindig szüksége volt valamire.

Eszter: Igen, hosszú próbálkozás után, miután a bába többször mondta, hogy próbáljak segíteni a babának,  egyszer csak, ösztönösen föltérdeltem, és akkor ott volt a dúlám, megfogtam a kezét. Egészen furcsa hangok jöttek ki a torkomon, hörögtem és azt gondoltam, hogy most már jöjjön ki minden, mert most már ki kell jönnie. És akkor egyszerre megszületett Dani. A bába valahogy azonnal elkapta, nem tudom hogyan, mert olyan gyorsan jött, és odaadta nekem. Nagy megkönnyebbülést éreztem.

Balázs: Én azért örültem is neki.

Eszter: Csak örültél, vagy volt meghatódás is?

Balázs: Igen, az is volt... szerintem.

ESZ: Milyen volt látni Esztert szülni?

Balázs: Nem tudom… Nem volt bennem semmi félelem. Igazából Eszterre hagytam az egészet. Ő majd mondja, hogy mire van szüksége, és akkor majd próbálom abban támogatni. Azt láttam, hogy a vajúdás alatt nem volt rosszul. A kitolási szak volt inkább az, ahol kicsit féltem, hogy mi lesz. Mert addigra ott volt már a bába meg a dúla is, és mégsem akart kislisszanni a gyerek. Minthogyha valamilyen elakadás lenne, és akkor kicsit megijedtem. De azt is láttam, hogy én nem nagyon tudok segíteni. Jó emberek, jó szakemberek vannak Eszter mellett, és így rájuk bíztam.

ESZ: Még sosem láttad így Esztert, nem? Az hogy esett, hogy elszállt és nem válaszolt neked?

Balázs: Számítottam rá. Másfél hónappal előtte voltunk a szülésfelkészítőn. Ott erről részletesen beszéltek. Érzékeltem, hogy hiába mondok bármit is, nem jön vissza semmi. És akkor a dúlával beszélgettem telefonon sokat, próbáltam kettejük között hidat teremteni.

ESZ: Az egész folyamatról most visszatekintve mit gondolsz?

Balázs: Összességében úgy érzem, hogy a vége pozitív lett, nagyon pozitív. De alakulhatott volna nagyon rosszul is. Alapból a kórházat én sokkal biztonságosabbnak éreztem. Bemegyünk  a kórházba, ott vannak a szakemberek, tudjuk, hogy mi lesz a folyamat, és a végén prezentálnak egy gyereket. Míg itt meg a totális bizonytalanság van. Nekem kell összerakni a folyamatokat, nekem kell koordinálni, irányítani. Visszagondolva nagyon sok buktató lehetett volna. Hogyha valamit másképp csinálunk, akkor rosszul is alakulhattak volna a dolgok. Ha az egészet nézem, akkor nekem bizonytalan a kimenetele az otthonszülésnek.

ESZ: Eszter, neked mi volt a fontos Balázs kísérésében?

Eszter: Ami nagyon fontos volt az az, hogy a közeget biztosította. Lehet, hogy fizikailag nem támaszkodtam rá, de a megengedő háttér, amit végig éreztem nagyon sokat jelentett nekem, lehetővé tette ezt az otthonszülést.

ESZ: Balázs, most akkor milyen érzések/szavak vannak benned Dani születése kapcsán?

Balázs: Nekem egészében pozitív élmény volt, nagyon pozitív és azt mondom megérte. Én ezzel elvoltam, hogy van orvosunk, van a hivatalos út. … És akkor bejött a Covid és azt éreztem, hogy gáz lenne bemenni bármilyen kórházba. Így a végére elengedtem, és azt mondtam, hogy akkor a Jóistenre bízom meg az asszonyokra.

A kép forrása: Kelly Sikkema, unsplash.com