Csütörtök délelőtt Mamafonó (női kör anyáknak és 0-6 hónapos babáiknak) volt. Mártival tartottuk. Náluk a héten karantén miatt nincs iskola, ezért két gyereke vele jött dolgozni. Ámulattal néztem, ahogy egyensúlyozott (talán a zsonglőrködött megfelelőbb szó) a gyerekei külön töltött két órájának előkészítése és a csoportunkra való készülés között. Megteremtette a lehetőséget az online vagy telefonon vagy valahogy tanulás körülményeihez, berendezte a kisebbiknek az asztalt a füzeteivel és közben a csoportunkhoz tartozó férjjel megbeszélte, hogy a szokásos módon nem fog tudni velünk maradni. Hirtelen felmerült problémák sorát oldotta meg, majd teljes jelenléttel tudott aztán a csoportunkkal dolgozni. Lenyűgöző volt az az egyszerűség ahogy ez zajlott. Ahogy a gyerekek számára rendben volt, hogy a mama dolgozik és most nekik önállóan kell boldogulni, és ahogy Márti nagy természetességgel alakította a körülményeket, hiszen ő anya és perinatális szakember egyszerre.
Talán egy évem volt az életemben, amikor kizárólag anya voltam és minden munkám ebből a hivatásból fakadt. Ebben az évben, egy szabaddá tett fektetés utáni estén, Mártival ültünk az Olasz Intézet kávézójában. Mint mindig beszélgettünk az életünk dolgairól, és egyszer csak mindketten megfogalmaztuk, hogy szép-szép az életünk, de olyan jó lenne a szabadon lévő energiáinkat valamilyen fontos ügy támogatására használni. Valamilyen szívügyet találni, amiben a meglévő képességeinket kamatoztathatjuk. Visszatekintve már látjuk, hogy ez lett a perinatális tanácsadás. Már akkor megéreztük, hogy vannak olyan képességeink, amik parlagon maradnak, ha az egyetlen munkánk a gyermekeinkhez és a háztartásunkhoz kapcsolódik.
A női lét egyik hivatása az anyaság, amiben kiteljesedhetünk és, ami élethosszig tartó munkánkká válhat. Rengeteg energiánkat felemészti. A gyerekek folyamatosan igénylik a figyelmünket, ha többen vannak differenciálunk, az időnket okosan kell beosztani, helyt állunk a betegségekben, és igyekszünk fenntartani az egészségességet. Állandó igénybevétel az is, hogy figyeljük a fejlődésüket, észrevegyük, hogy mire van szükségük, megtaláljuk a megfelelő szakembereket, kifejlesszünk saját megoldásokat. Nappalainkat és éjszakáinkat, testünket és lelkünket szánjuk erre a hivatásra az első gyerekünk megfoganásától kezdve halálunkig. Ez a nagy energiabefektetés, amit önként adunk, megtérül, mivel az anyaság kapcsán sok mindent kapunk. Az ő tükrükön keresztül fejlődik az önismeretünk, az ő fejlődésüknek figyelése táplál minket, új képességekre teszünk szert vagy a meglévőket fejlesztjük magasabb szintre. Mindennapi rutinunkká válik a sok feladat egyszerre végzése (multitasking), megtanuljuk részletesen megtervezni a napjainkat, és azt is, hogy ezeket a terveket, hogy tudjuk egyik pillanatról a másikra az igényeknek és lehetőségeknek megfelelően újratervezni, és megint újratervezni. Fejlődik a kreativitásunk, a humorérzékünk, az empátiánk, a lényeglátásunk, a priorizálási képességünk, mindez rengeteg kudarc és próbálkozás nyomán, amik során igyekszünk megoldani a kisgyermekes lét mindennapi problémáit. Megtanuljuk azt is, hogy, ami most van az elmúlik: hogy türelmesek legyünk, örüljünk annak, ami éppen van, és ne ijedjünk meg, mert minden elmúlik egyszer.
Minden hivatás terén megélhetjük ezt az adok-kapok dinamikát, ami az anyaságot is jellemzi, csak más területeken fejlesztenek minket, és másmilyen energiáinkat emésztik fel.
Amanda Palmer zenész 39 évesen szülte az első gyerekét. A zenész karrierje nagyon fontos volt számára, ezért nehéz volt a terhesség mellett döntenie, de hallgatott az ösztöneire és elérkezettnek érezte az időt az anyaságra. Akkoriban a Patreon-on keresztül a rajongói támogatták a munkáját havi apanázzsal. Amikor kiderült számukra, hogy gyereket vár, az egyik ilyen támogató-rajongója aggódó levelet fogalmazott meg, miszerint az anyaság és az alkotó tevékenység nem összeegyeztethető. Amanda Palmer egy nyílt levéllel reagált (https://medium.com/we-are-the-media/no-i-am-not-crowdfunding-this-baby-an-open-letter-to-a-worried-fan-9ca75cb0f938 itt meg is lehet hallgatni, ahogy felolvassa: https://www.bbc.co.uk/programmes/b05y0ql3). Megírta, hogy számára is aggasztó, hogy vajon sikerül-e neki mindkét hivatást egyszerre gyakorolnia, tud-e majd ugyanúgy jelen lenni a rajongói számára, tud-e majd alkotni, amikor a testét és lelkét egy gyerek fogja lefoglalni… De az élete és a munkája eddig is egy mederben folyt, ez ettől nem fog változni, csak az élete mostantól egy gyerekkel és az anyai hivatással bővül. Számomra a levél lényege, hogy amikor számon kérjük egy zenésztől, hogy miért akar anya is lenni, vagy fordítva egy anyától, hogy miért nem dolgozik valamit, akkor a mostani világunk kifacsart logikája mentén gondolkodunk. Annak a logikának a mentén, ahol csak bizonyos „munkák“ számítanak munkának és csak bizonyos tevékenységek eredményei teljesítménynek. A kérdés számomra, hogy ki osztja ki ezeket a kategóriákat?
Zsonglőrködés az anyaság és más hivatások összeegyeztetése, és látni kell, hogy ez mind munka, olyan munka-szövet, aminek megszövésére a nők képesek, főleg, ha a férfiak is felveszik az apasággal járó szálat. Erre a következtetésre jutottam, amikor elolvastam egy nőiséggel kapcsolatos eszmecserét a mothernature facebook csoportjában (https://m.facebook.com/groups/726433977815234/permalink/1072826003176028/). Lehet, hogy ha a mindennapi tevékenységeink a valódi, felismert női energiáinkból fakadnak, és hajlandóak vagyunk ezekkel az erőforrásainkkal törődni, megtanuljuk őket tisztelni, táplálni, akkor többféle hivatással együtt is flow-ba kerülhetünk? Úgy, mint Márti azon a csütörtök délelőttön?
kép forrása: https://nlc.hu/csalad/20180321/ket-es-fel-teljes-munkaidos-allassal-is-feler-kisgyermekes-anyanak-lenni/
